Kijelölték a csapatot
Sport

Kijelölték a csapatot

Véglegesedett a tavalyi évben az OB III-at veretlenül teljesítő Halasi Tenisz Club idei csapata. Az idén OB II-be jutott csapatból kilencen az előző évben is versenyeztek, mindössze egy új tag lépett be erősítésként.
Napelemet loptak Zsanán
Sziréna

Napelemet loptak Zsanán

Ellopták a zsanai önkormányzat egyik napelemét. A szerkezet egy kiskunhalasi tulajdonos tanyájára volt felszerelve, a készüléket innen lopták el.
Csank gratulált a Sziládynak
Sport

Csank gratulált a Sziládynak

Véget ért a Kölyökliga 2014/2015-ös sorozata. A magas színvonalú utánpótlás bajnokságon a nagy múltú egyesületek között ott volt a Kiskunhalasi Szilády RFC is, amelynek két csapata az utolsó fordulóban 14 pontot gyűjtött. az eredményhirdetésen a volt szövetségi kapitány, Csank János gratulált a fiúknak.
Minden, amit Szász Károlyról tudni érdemes
Kultúra

Minden, amit Szász Károlyról tudni érdemes

A Szilády Áron Gimnázium Öregdiákjainak Baráti Köre egyesület elnöksége szeretettel meghívja Önt a 2015. május 9-én (szombaton), 10 órakor kezdődő taggyűlésére, a Szilády Áron Református Gimnázium dísztermébe.
Halasi fiatalok, francia ízek
A hét arca

Halasi fiatalok, francia ízek

Még mondja valaki, hogy nincsenek tehetséges fiatalok. A Halasi Tükör hétről hétre felfedez olyan valakit, aki különleges képességeinek, rátermettségének köszönhetően kiemelkedik az átlagból. Zöldhegyi Andrea és bátyja, Nándi is ebbe a körbe tartozik. A két, ízig-vérig halasi kötődésű fiatal elhatározta, hogy éttermet nyit Budapesten, a belváros szívében. Ráadásul nem is akármilyen helyben gondolkodtak. Az első hetek sikere bizony az alapítókat is nagyon meglepte, de ez büszkeséggel tölti el őket.
Frank tájak, borok, hangulatok
Kultúra

Frank tájak, borok, hangulatok

Kiskunhalas Város Önkormányzata, valamint a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. tisztelettel meghívja Önt és kedves családját a 2015. évi Város Napja alkalmából Herbert Schwarz gyűjteményéből rendezendő kisgrafikai kiállításra.
Bringázz, csigát kapsz!
Közélet

Bringázz, csigát kapsz!

Jól jár, aki kerékpárra pattan, csütörtök reggel ugyanis száz darab kakaós csiga várja majd a kerekezőket. Halas is csatlakozott a Bringázz a munkába elnevezésű programhoz, így a városban már harmadik alkalommal rendezik meg a kerékpáros reggelit.
Erősödött Szentgyörgy és Halas barátsága
Közélet

Erősödött Szentgyörgy és Halas barátsága

Egyértelműen sikeres volt Kiskunhalas bemutatkozása Sepsiszentgyörgyön azon a turisztikai kiállításon, amelyen a testvértelepülések tárhatták a szélesebb nyilvánosság elé értékeiket. A halasi standnál sokan megfordultak, a tapasztatalatok szerint komoly érdeklődés mutatkozik a strandunk iránt. A kiállítás tapasztalataival gazdagodva a jövőben még erősebb lehet a halasi városmarketing. A látogatás fontos momentuma volt az is, amikor Szűcs Csaba alpolgármester találkozott a bukaresti magyar nagykövettel, Zákonyi Botonddal.
Halasi cigicsempészek buktak
Sziréna

Halasi cigicsempészek buktak

Büntetőeljárást indított a NAV, miután Kiskunhalason két ingatlanban összesen 1065 doboz adózatlan cigarettát és 34 liter alkoholterméket foglaltak le a pénzügyőrök. A vámosok az egyik ingatlan tulajdonosát ezt megelőzően nem sokkal az 55-ös főúton igazoltatták, de a férfi az iratai átadását követően elmenekült a helyszínről.