Főútfejlesztések Halas és Vadkert között
Gazdaság

Főútfejlesztések Halas és Vadkert között

Hamarosan elkezdődhet az 53-as és az 54-es főút felújítása, jelentette be egy közös sajtótájékoztatón Font Sándor és Bányai Gábor országgyűlési képviselő Soltvadkerten. A kizárólag hazai forrásból megvalósuló mellékutak felújítására elkülönített 50 milliárd forintból 2,8 milliárd forint jut Bács-Kiskun megyére.
(►) Gyerekekre leselkedő veszélyek
Közélet

(►) Gyerekekre leselkedő veszélyek

Védőnők, óvónők, pedagógusok és szociális szakemberek, vagyis a gyermekvédelmi jelzőrendszer dolgozik azon, hogy a fiatalok ne kerüljenek bajba vagy veszélybe. A halasi jelzőrendszer tagjai a héten értékelték a 2014-es évet, megbeszélték a megoldásra váró problémákat és az idei évi feladatokat.
(►) Április végére kész?
Archívum

(►) Április végére kész?

Várhatóan még egy hónap van hátra a főtéri munkálatokból. A kivitelezők azt mondják, próbálják időre, április végére befejezni a halasi városközpont megújítását. Új feladatként a napokban elkezdték a városháza melletti járda cseréjét is.
Húsvét vasárnap üres lesz a vásártér
Közélet

Húsvét vasárnap üres lesz a vásártér

Április ötödikén lesz a hónap első vasárnapja, így a hagyományoknak megfelelően most rendeznék meg a hóeleji vásárt, azonban a húsvéti ünnepkör miatt most tolódik a program egy héttel.
Bécsben az RFC
Sport

Bécsben az RFC

A magyar pályák után Bécset is meghódíthatja a Kiskunhalasi Szilády RFC U11-es csapata, amely egy rangos nemzetközi tornára kapott meghívást az osztrák fővárosba. Vincze Attila vezetőedző elmondta, hogy rangos ellenfelekkel találkozhat a halasi csapat.
Halasi könyvpremier
Kultúra

Halasi könyvpremier

Nagy Czirok László: Lótartás a Kiskunságon című könyvének bemutatóját kedden este tartották a Thorma János Múzeumban. A kötet fél évszázad múltán jelenhetett meg.
Segítsünk Péter Dávidnak!
Közélet

Segítsünk Péter Dávidnak!

A halasi kötődésű Péter Dávid a speciális magyar válogatott tagjaként ott lehetne a Speciális Olimpia Nyári Világjátékán, de ehhez anyagi segítségre van szüksége. A tehetséges fiatalember már bizonyított, két éve Dél-Koreában gyorskorcsolyában aranyérmet nyert.
Megállapodás született a tartozók ügyében
Gazdaság

Megállapodás született a tartozók ügyében

Sikerült megállapodniuk a társasházak képviselőinek és a vízszolgáltatónak az elmaradt vízdíjtartozások rendezéséről. Erről közös nyilatkozatot is kiadtak, mely szerint kártyás mérőórákat szerel fel a szolgáltató azokban a lakásokban, ahol ezt kérik, a társasházak pedig legkésőbb május 31-ig haladékot kapnak a vízdíjtartozások rendezésére.
Tornászbajnokaink a városházán
Sport

Tornászbajnokaink a városházán

Egész Kiskunhalas büszke arra a teljesítményre, amelyet a halasi tornászok nyújtottak iskoláik színeiben az országos diákolimpia döntőjében. Öt csapat indult, három aranyéremmel térhetett haza, volt még egy ezüstérem és egy hetedik helyezés is. A bajnokokat és a jól szereplő sportolókat Fülöp Róbert polgármester, valamint Farkas Dániel alpolgármester fogadta kedden délután a városháza dísztermében.