Győzni kell!
Sport

Győzni kell!

A Kiskunhalasi FC számára élet-halál kérdése a szombat délutáni, Harta elleni bajnoki mérkőzés. A tabella utolsó két helyezettje csap majd össze, a halasiak ugyan a pályaválasztók, de a helyi játéktér alkalmatlan a meccsre, ezért Soltvadkerten lesz a találkozó.
Levélszemét lett az értesítés
Közélet

Levélszemét lett az értesítés

Lehet, hogy mégis nyert, aki eddig hiába várta a választ. Nem árt telefonon is rákérdezni az eredményre. Már kellett kapniuk a visszajelzéseket az Erzsébet programra pályázóknak, de többen is jelezték, hogy nem találtak kiértesítést.
Szén-monoxid volt
Sziréna

Szén-monoxid volt

Nem sokkal fél kilenc után riasztották a halasi tűzoltókat a Vörösmarty utcába, ahol felmerült a szén-monoxid jelenlétének gyanúja. A helyszínre érkezett a gázszolgáltató szakembere is.
A Lyra kalandjai a Vadnyugaton (1. rész)
Kultúra

A Lyra kalandjai a Vadnyugaton (1. rész)

Mint arról elsőként beszámoltunk, Kanadába utaztak a kiskunhalasi Lyra együttes tagjai, akik a kint élő magyarok legnagyobb örömére több koncertet is adnak az elkövetkező napokban, sőt egy március 15-i megemlékezésen is aktívan részt vesznek majd. Jeszenszky-Sebők Judit közösségi oldalán osztott meg friss élményeket az itthoniakkal.
(►) Omegás vendégek Halason
Közélet

(►) Omegás vendégek Halason

Az Omega zenekar tagjai, stábja szinte már hazajárnak Kiskunhalasra. Nem véletlenül, ugyanis a jövő héten a református templomban lesz az Oratórium bemutatója. Pénteken kora délután a koncert helyszínét és a Benjamin Lakóotthont látogatta meg Benkő László billentyűs és Trunkos András producer. Bödecs Pál elnök lelkész fogadta a vendégeket, mint kiderült: nagyon várja a helyi református közösség a zenei produkciót.
Megint áramszünet lesz
Közélet

Megint áramszünet lesz

A jövő hét folyamán több alkalommal is áramszünetek lesznek Kiskunhalas több pontján. Karbantartási, felújítási munkálatok okán kell arra számítaniuk a halasiaknak, hogy szünetel a szolgáltatás.
(►) Irány az ovi!
Közélet

(►) Irány az ovi!

Szeptembertől minden három éves gyereket várnak az óvodák, az új szabályok szerint kötelező a beíratásuk. Most azokat a kicsiket kell beíratni, akik augusztus 31-ig betöltötték a harmadik életévüket, 2009. szeptember 1. és 2012. augusztus 31. között születtek – kaptuk a tájékoztatás Molnár Nándortól a városháza osztályvezetőjétől. Az óvodák felvehetik azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételtől számított fél éven belül betölti.
Változik a szociális rendszer
Gazdaság

Változik a szociális rendszer

Jelentősen megváltozik a szociális ellátások rendszere. Március elsejétől lépnek életbe az újdonságok. Az állam és az önkormányzat segélyezéssel kapcsolatos feladatai élesen elkülönülnek. A tudnivalókról közleményt adott ki a járási hivatal.
LEZÁRVA (2015.03.08.)
Képrejtvény

LEZÁRVA (2015.03.08.)

A malom tornya sem tudta elbizonytalanítani játékosainkat. Sok megfejtést kaptunk, de most is csak egy győztest hirdethetünk.