(►) Új kórházi informatika
Közélet

(►) Új kórházi informatika

Webalapú rendszer váltotta fel a már több mint 10 éve használt számítógépes programokat a halasi kórházban. Február 16. óta élesben működik az új informatikai rendszer. Már két hónapja készültek az átállásra, ám most az első időszakban még adódnak nehézségek a rendszer felállásával.
(►)Megszabadultak a tartozásuktól
Gazdaság

(►)Megszabadultak a tartozásuktól

A halasiak az elmúlt időszakban közel 2 millió forint áram díjhátraléktól szabadultak meg és idén is folytatódik a nehéz helyzetben élő fogyasztók segítése. Az EDF DÉMÁSZ és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tavaly májusban kötött kétéves együttműködési megállapodást, ez rögzíti, hogy 2014-ben és 2015-ben összesen 150 millió forintos keret áll a Hálózat a közösségért program rendelkezésére.
Fergeteges Rendőrbál
Közélet

Fergeteges Rendőrbál

Megerősítették a Sóstó Csárda védelmét, ha csak egyetlen estére is. A hagyományos Rendőrbál ezúttal is fergeteges hangulatban telt el, ráadásul a résztvevők még arra is gondoltak, hogy segítsenek a Sport az Esélyért Kiskunhalasi Egyesületnek.
Kikényszerített randevú
Sziréna

Kikényszerített randevú

A megalapozott gyanú szerint belökte az autójába, bezárta, megkötözte és életveszélyesen megfenyegette a volt élettársát az a 36 éves férfi, akit elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök.
Még nem késő szavazni
Közélet

Még nem késő szavazni

Február 28-án zárul a Halasmédia első hóember versenye. Mint emlékezetes, decemberben indítottuk útjára a kezdeményezést, pár nap múlva pedig végre kiderül, mely alkotások nyerték el leginkább az internetezők tetszését.
(►) Szeméttel van tele a meder
Közélet

(►) Szeméttel van tele a meder

Autógumik, babakocsi, szeméttel telerakott műanyagzsákok hevernek a Dong-éri csatorna medrében. A hulladék sok esetben eltömíti az átereszeket, a zsilipeket.
Kellenek a jó ötletek
Gazdaság

Kellenek a jó ötletek

Kiskunhalas jövője szempontjából nem mellékes az úgynevezett Integrált Településfejlesztési Stratégia kidolgozása. A kész tervek az első félév végére készülnek el a Belügyminisztérium támogatásával. Szükség van a halasiak ötleteire is. 
Hová tűnt az autós?
Sziréna

Hová tűnt az autós?

Egy motor és egy személyautó ütközött kedden hajnalban Kiskunhalason, a Károly és a Sereg utca kereszteződésében. A rendőrség tájékoztatása szerint az autós elhagyta a helyszínt, információink szerint még keresik.
Bányai Gábor fogadóórái
Közélet

Bányai Gábor fogadóórái

Kedden és csütörtökön három helyszínen tart fogadóórát Bányai Gábor Kiskunhalas és körzete országgyűlési képviselője. Mint megtudtuk: Jánoshalmán, Kiskunhalason és Kecelen lehet közügyekben keresni a politikust, előzetes egyeztetést követően.