Felavatják a madárlakásokat
Közélet

Felavatják a madárlakásokat

Új otthont kapnak a halasi madarak. Valószínűleg cinkék foglalják majd el az odúk többségét. A Zöld Közösségért Természetbarát Egyesület korábban madáretetőket rakott ki a városba, szombaton pedig odúkat fog a Schönfeld udvarba.
(►)Robbanj be a köztudatba!
Közélet

(►)Robbanj be a köztudatba!

Megújuló energia, fenntartható élet, közösségi erő – ezek jellemzik az év egyik legnagyobb bejelenését. Az Energy Factory a Fénykörközösség szervezésében egy vadonatúj pályázati lehetőség diákoknak, melynek szlogenjét a kiskunhalasi tanulók szavazhatták meg ma a városi sportcsarnokban.
(►) Nem folyik el a sok víz
Közélet

(►) Nem folyik el a sok víz

A Dong-éri csatorna mederkotrását szorgalmazza Kiskunhalas Önkormányzata. Molnár Ferenc a Városgazda Zrt. vezérigazgatója a napokban végigjárta a csatorna több mint 80 kilométeres szakaszát.
Halas ismét segített
Közélet

Halas ismét segített

Két kisfiú veszítette el az édesanyját egy tragikus haláleset miatt, segítségükre szinte az egész ország megmozdult. Az adománygyűjtésbe halasiak is bekapcsolódtak, de aki szeretne még csatlakozni, az február 16-ig megteheti.
(►) HPV: indul a program
Közélet

(►) HPV: indul a program

Százhuszonöt halasi lánynak kínál fel segítséget az önkormányzat a HPV elleni védőoltáshoz. Ennyi azon diákok száma, akik már kijárták a hetedik osztályt és még nem töltötték be a 15. életévét. Az iskolákba a közelmúltban mentek ki az értesítők a lehetőségről. Mára mintegy 30 szülő jelezte vissza, hogy szeretnének a programban részt venni.
Remekeltek a bibós úszók
Sport

Remekeltek a bibós úszók

A Bács-Kiskun megyei Úszó Diákolimpiát február 4-én rendezték meg Kecskeméten. Az igazolt és nem igazolt versenyzők külön voltak értékelve A és B kategóriában. A páratlan évjáratban született versenyzők az egy évvel idősebbek között mérettek meg. Városunk úszói ezúttal iskoláikat képviselték, a harmadik legtöbb aranyérmet a Bibó István Gimnázium diákjai gyűjtötték az 52 tanintézmény összesítésében.
Segítség az Erzsébet pályázathoz
Gazdaság

Segítség az Erzsébet pályázathoz

Az egyik lezárul, a másik viszont most indul. A térségből is nagy az érdeklődés az Erzsébet program pályázatai iránt. A nyugdíjasok üdülésre és a nyugdíjasok kedvezményes fürdőbelépőjére a kiírás szerint február 9-ig lehet pályázni. Most második alkalommal a halasi fürdő is benne van ebben a programban.
Ez volt a nyerő fotó!
Közélet

Ez volt a nyerő fotó!

A halasi Gazsó Endre nyerte a hónap Lumia Instagramer-je versenyt. Mint arról korábban beszámoltunk a volt tekós diák két fotója került be a legjobb öt közé, majd a közönség szavazhatott. Endre öt százalékos előnnyel nyerte a megméretést.