Öt tehenet marcangolt össze a fenevad
Archívum

Öt tehenet marcangolt össze a fenevad

A szerencsétlenül járt állatok lábáról leszaggatta a bőrt az eddig ismeretlen ragadozó. Az eset Imrehegy közelében történt egy tanyán. Úgy tudjuk, az állatok túlélték a támadást, ám súlyos sérüléseik miatt azonnali állatorvosi ellátásra volt szükség.
Archívum

Mi lesz ebből: Varga Dóra is eligazolt a KNKSE-ből (frissítve)

Egyre kilátástalanabbnak tűnik a Kiskunhalas NKSE helyzete. Immáron az is bizonyossá vált, hogy Varga Dóra a német Koblenz csapatába igazolt, ő a 11. játékos, akire nem számíthat a jövőben a halasiak lehetséges edzője. Merthogy még a kiszemelt tréner sem írta alá a szerződését. Közben kézilabdás berkekben elterjedt az a hír is, hogy Csákovics Nóra sem Kiskunhalason képzeli el a jövőjét.
Bűzölgő szemétkupac bosszantja a lakosságot
Archívum

Bűzölgő szemétkupac bosszantja a lakosságot

Egy felháborodott olvasónk kérte szerkesztőségünk segítségét, mivel elmondása szerint valakik rendszeresen háztartási hulladékot raknak a Petőfi és Szép utca kereszteződésénél lévő szelektív gyűjtőszigethez.
Továbbra is a klasszikus ízek a nyerők
Archívum

Továbbra is a klasszikus ízek a nyerők

Megérkezett az igazi kánikula, így egyre több halasi keresi fel a cukrászdákat egy hűs fagylaltért. A vállalkozók úgy érzik, a megszokottól kicsit később indult idén a fagyiszezon. Bár az ízpaletta folyamatosan bővül, a tapasztalatok szerint a halasiak a klasszikus (vanília, csokoládé, citrom) ízeket részesítik előnyben.
Archívum

Félszáz dolgozóval erősít a kórház

Új orvosok jönnek a halasi kórházba. Az intézményben már régóta probléma, hogy egyre több doktor éri el a nyugdíjas kort, ezért fiatalításra van szükség.
Delegáció indult Lettországba
Archívum

Delegáció indult Lettországba

Erősítik a külkapcsolatokat, meg sem állnak a Balti-tenger partjáig. Tegnap hajnalban Lettországba indult egy halasi delegáció. A csoporttal utazik öt középiskolás diák, a Bibó- és a Szilády-gimnáziumból, valamint a Rákóczi-szakközépiskolából.
Archívum

KNKSE: szétesőben?

Joggal kérdik a szurkolók: mennyi pénzbe kerül a kézilabdacsapat egyben tartása, miért nem költ többet Halas arculathordozó sportcsapatára a város és/vagy a helyi vállalkozók, illetve ha már nem költenek rá, akkor mégis miért…
Vége a vadászati tilalomnak
Archívum

Vége a vadászati tilalomnak

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal illetékese feloldotta a megye jogosult vadászterületeire korábban elrendelt vadászati tilalmat. A korábban meghatározatlan időre elrendelt tilalom oka a Duna rendkívüli áradása volt.