Öt év fegyházra ítélték a pszichiátriai otthon ápolóját
Archívum

Öt év fegyházra ítélték a pszichiátriai otthon ápolóját

Elsőfokon öt év fegyházbüntetést kapott F. Zoltán, a Bács-Kiskun Megyei Pszichiátriai Betegek Otthonának ápolója, akinek gondozása alatt álló személy sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszak vádjával kellett a Kiskunhalasi Járásbíróság elé állnia.
Archívum

7,5 milliót ér a poros zokni

Vámosok  bukkantak azokra az elhagyott zoknikra, amelyeket az Avala nemzetközi expresszen próbált meg elrejteni valaki. Kiderült, hogy a lábravalók értéke eléri a 7,5 millió forintot, ugyanis értékes anyagot rejtettek.
Szenteltvíz és kokain
Archívum

Szenteltvíz és kokain

Színültig megtelt a nézőtér tegnap este a tavaszi színházi évad második előadására, a Randevú Párizsban című darabra. A kétfelvonásos műben számos fordulat és meglepetés várt a közönségre, akik nem is voltak hálátlanok, többször is vastapssal jutalmazták a színészeket.
Ottfelejtették a farönköt
Archívum

Ottfelejtették a farönköt

Elárvult farönk éktelenkedik több mint egy hete a Kossuth utcán. Az egykor tíz méter magas ostorfát az erős szél döntötte ki tövestől. A szerencsének köszönhetően nem az emeletes házak felé dőlt, hanem a másik irányba, ott pedig egy hatalmas fenyőfa fogta fel a zuhanás erejét, így nem történt nagy baj, a közeli trafóház is ép maradt.
Archívum

Megválasztották a megyei tisztségviselőket

Újabb állomásához érkezett a Magyar Agrárkamara átalakulásának folyamata. A február 1-21. közötti szavazáson mandátumot szerzett megyei küldöttek a megyei alakuló küldöttgyűléseken megválasztották a megyei elnököket és alelnököket, a kamarai osztályok megyei vezetőit, illetve azt a 15 országos küldöttet, akik az országos küldöttgyűlésen képviselik az adott megyét.
Helyi adó - szűk egy hét a határidőig
Archívum

Helyi adó - szűk egy hét a határidőig

Még folyamatban van a helyi adók értesítőinek és csekkjeinek kézbesítése, de a tervek szerint a szerdai napon már mindenkinek meg kell kapnia a küldeményeket – kaptuk a tájékoztatást a polgármesteri hivatal adócsoportjától.
Sikeres pápaválasztásért imádkoznak
Archívum

Sikeres pápaválasztásért imádkoznak

Keresik XVI. Benedek utódját, ma kezdődött a pápaválasztás. A Római Katolikus Főplébániáról kapott tájékoztatás szerint a szentmiséken a halasi hívők is imádkoznak azért, hogy sikeres legyen a konklávé.
Petőfi násznagyának sírját koszorúzzák
Archívum

Petőfi násznagyának sírját koszorúzzák

Csütörtök délelőtt Sass Károly sírjánál gyűlnek össze a Kiskunhalasi Nemzetőr Egyesület tagjai. A lelkes halasiak két évvel ezelőtt, március 15-én, ünnepélyes keretek között vállalták el a sír rendbetételét, gondozását.
Humoros kedd
Archívum

Humoros kedd

Egy komédiával folytatódik ma este a tavaszi színházi évad Kiskunhalason. A Randevú Párizsban, avagy szenteltvíz és kokain című előadás igazi sztárparádéval kecsegteti a közönséget.