Néhány perc alatt vége lett a tárgyalásnak
Archívum

Néhány perc alatt vége lett a tárgyalásnak

Közel egy évvel ezelőtt mutattuk be a kiskunmajsai Horváth Ferencné történetét, aki évekkel ezelőtt 3 millió forintos hitelt vett fel az egyik országosan ismert pénzintézettől. Tavaly februárban aztán beperelte a bankot, mivel mint mondja, a mai napig nem tudja, hogy forintban pontosan mekkora összeggel tartozik a pénzintézetnek. Azt sem tartja elfogadhatónak, hogy a magyar alkalmazottak által végzett munkáért svájci frankban számolták fel a kezelési költséget.
Archívum

Újabb áremelés

Újabb 2 forinttal nő a benzin ára, a gázolajé pedig 5 forinttal emelkedik a hazai töltőállomásokon szerdától - értesült piaci forrásból a holtankoljak.hu. Így a benzin országos átlagos ára 419 forint lesz, a gázolajé 427 forintra nő.
Archívum

Február elsején indulnak a választások

Győrffy Balázs, a Magyar Agrárkamara átmeneti elnöke bejelentette: az Átmeneti Elnökség elfogadta a 2013-as agrárkamarai választások eljárási szabályzatát, amelyet Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter is jóváhagyott. A kamarai küldöttek listáira az „egy tag-egy szavazat” elve alapján voksolhatnak a választásra jogosultak február 1 és 21. között, a megyéjükben meghirdetett választási helyszínek bármelyikén. A törvény által előírt határidőig közel 200 ezer leendő tag jelentkezett be érvényesen az új kamarába, és szerzett ezáltal jogot a kamarai választásokon való részvételre.
Archívum

A legszebb tekós gól

A 40. Rákóczi Kupa kapcsán nyereményjátékra invitáljuk a kedves olvasókat! Szeretnénk megszavaztatni a Kupa történetének legszebb tekós gólját! - olvasható a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola felhívásában.
Ellopták a Golfot
Archívum

Ellopták a Golfot

Autólopás Kiskunhalason: tegnap kezdte el keresni a helyi rendőrség azt a Volkswagen Golfot, amelynek tulajdonosa reggel tett bejelentést arról, hogy eltűnt a járműve. Egyelőre nem tudják, hol az autó.
Folyamatosan javulnak a közlekedés feltételei
Archívum

Folyamatosan javulnak a közlekedés feltételei

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának 15 órai jelentése alapján a havazást eső, ónos eső váltotta fel országszerte. Az intenzív havazásban korábban érintett területeken még vannak havas, hókásás, latyakos útszakaszok, de a társaság által üzemeltetett országos közúthálózaton járhatatlan út vagy elzárt település nincs.
Archívum

Ki legyen az Év sportolója?

Városi Sportiroda és a Kiskunhalas Város Sportjáért Közalapítvány, felhívást intéz „Az év sportolója” cím elnyerésére.  
Könyvbemutató a gimnáziumban
Archívum

Könyvbemutató a gimnáziumban

Az Eötvös Kiadónál 2011-ben jelent meg a Netszótár @-tól a Zukbergnetig címmel. A nem csak digitális  bennszülötteknek szóló gyűjteményt az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kommunikáció: internet és média műhely tagjai készítették el. A szótárt a Bibó-gimnáziumban érettségizett dr. Veszelszki Ágnes műhelyvezető szerkesztette.
Szupernagyi - rajzpályázat gyermekeknek
Archívum

Szupernagyi - rajzpályázat gyermekeknek

A Karitászt Támogató Alapítvány „2012 az aktív időskor és a nemzedékek közötti szolidaritás Európai Éve” alkalmából rajzpályázatot hirdet. A pályázat témája: „Szupernagyi” avagy milyen a kapcsolatod a nagymamáddal, nagypapáddal? Mit jelentenek számodra a nagyszüleid? Milyennek képzeled el az „ideális” nagyszülőt?