Búcsúvereség
Archívum

Búcsúvereség

Hiába küzdött példásan és hiába volt több lehetőség is a győztes gól megszerzésére, kikapott a Kiskunhalasi Spartacus a megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokság utolsó tavaszi fordulójában. A halasiakat egy kiállítás és több, vélelmezett bírói tévedés is sújtotta.
Rajzoltak, táncoltak, sportoltak (galériával)
Archívum

Rajzoltak, táncoltak, sportoltak (galériával)

Évek óta hagyomány, hogy a Cigány Közösségi Háznál megrendezik a Cigány gyermeknapot. A rendezvényre idén is többszáz érdeklődő látogatott el. A fiatalok és szüleik kulturális és sporteseményeken vehettek részt a nap folyamán.
Takszöv: mi lesz a folyószámlásokkal?
Archívum

Takszöv: mi lesz a folyószámlásokkal?

Még ma délelőtt is többen érdeklődve nézték a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet halasi fiókjának hatalmas üvegportálját, hátha valami információhoz hozzájuthatnak. Beszéltünk olyan károsulttal, akinek kölcsön kellett kérni az ismerősétől ahhoz, hogy hétvégén ebédet főzhessen a családjának. Közben kiderült az, hogy többek között a vadkerti és a bócsai önkormányzat is a takarékban tartotta a pénzét, több tíz milliós tételben.
Archívum

Darts eredmények

A Kiskun Kupa 2012 Nyílt Darts versenysorozat IV.fordulójának eredményei a bővebben gombra kattintva érhetők el.
Dőlt a tábla
Archívum

Dőlt a tábla

Évente jelentős összegeket emészt fel a Halasi Városgazda Zrt költségvetésből a közlekedési táblák pótlása, eredeti helyére való visszaállítása. Sajnos még mindig nagyon sok olyan polgár van, aki a táblák döntögetésében találja meg a szórakozást.
Öregfiúk, régi lendülettel
Archívum

Öregfiúk, régi lendülettel

Több évtizedes hagyománya van annak az öregfiúk kézilabdakupának, amelyen rendszerint 6 csapat vesz részt. A Bibó István Gimnázium Sportcsarnokában ezekben a percekben is ádáz csaták zajlanak, hogy kiderüljön, ki lesz a bajnok. Annyi bizonyos, hogy hiába van szó korosabb játékosokról, a lendület és az akarás még a régi. (Képünkön Szipán Sándor, a győztesnek járó kupát mutatja.)
Autoteam bajnokavatás Kalocsán
Archívum

Autoteam bajnokavatás Kalocsán

A Bács-Kiskun Megyei Női Kézilabda Bajnokság 2011/2012. évi bajnoki szezonjának utolsó fordulójában Kalocsán, már megyei bajnokként lépett pályára a KB Autoteam SE. Ennek megfelelően felszabadult játékkal, magabiztosan hozták a mérkőzést Katkó Andrea tanítványai. Kalocsai KC - Fiat KB Autoteam SE 21 - 34 (12-20).
Kitüntették a pedagógusokat
Archívum

Kitüntették a pedagógusokat

Tegnap este a Bibó István Gimnázium aulájában tartották meg a 2012-es Pedagógus napi ünnepséget. A többszáz jelenlévőt először Gyovai István polgármester köszöntötte, aki azt mondta, minden elismerése a pedagógusoké, hiszen ebben a nehéz világban is helyt kell állniuk nap, mint nap.
Hardy-Horváth Mária Szegeden énekel
Archívum

Hardy-Horváth Mária Szegeden énekel

"A zene ott kezdődik, ahol a szó hatalma véget ér" /Debussy/ Június 4-én, hétfőn 15.30-kor Szegeden tart vizsgakoncertet Hardy-Horváth Mária magánénekes.