Szellem a Városi Filmszínházban
Archívum

Szellem a Városi Filmszínházban

A kiskunhalasi Kaméleon Társulat ma két új darabbal is elkápráztatta a helyi közönséget. A fiatalok nagy fába vágták fejszéjüket, hiszen mindkét mű igazi gyermekdarab. Sok móka, kacagás és egy igazi kalózszellem jellemezte a mai produkciókat.
Halasi termelők is szállíthatnának a Tesconak?
Archívum

Halasi termelők is szállíthatnának a Tesconak?

A halasi és környékbeli gazdák is bíznak abban, hogy a Tesco hazai beszállítói programjában részt vehetnek. Igaz, eddig senki nem értesítette őket a multi cég 2011. november 17-én, Szegeden megrendezésre kerülő következő, immáron ötödik Regionális Beszállítói Fórumáról. A tanácskozás keretében Bács-Kiskun-, Békés- és Csongrád megye helyi termelőivel szeretne megismerkedni a Tesco. A fórumra a már megszokott termékkategóriákat előállító cégek mellett a zöldség- és gyümölcstermelőket is várják.
Szociális munka napja - kitüntetések
Archívum

Szociális munka napja - kitüntetések

A szociális munka napját ünnepelték Halason. A rendezvénynek a Vári Szabó Szakközépiskola adott otthont. Ünnepi köszöntőt Bányai Gábor a Bács-Kiskun megyei Közgyűlés elnöke és Gyovai István polgármester, a Halasi Többcélú Kistérségi Társulás elnöke mondott.
Tűzoltók mentették meg Dolly-t a fáról
Archívum

Tűzoltók mentették meg Dolly-t a fáról

A halasi állatvédők és a tűzoltók segítségét kérték Kiskunhalason, egy fán rekedt macskához a Jókai és a Kazinczy utca sarkán. Dollyt, a 8 hónapos nőstényt hiába kérlelte a gazdája, így az állatvédők után tűzoltókat is hívni kellett – ők egy emelőkosaras daruval mentek érte.
Zöld hétvége
Archívum

Zöld hétvége

Kiskunhalas Város Önkormányzata, a Homokhátsági Hulladékgazdálkodási Kft. és a Halasi Városgazda Zrt. közösen, az ősz folyamán közterületen lehullott nagy mennyiségű falevél összegyűjtésére akciót szervez „Zöld Hétvége Kiskunhalason” címmel.
Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny 2011
Archívum

Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny 2011

Harmincegy négyfős csapat mérte össze tudását  a Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny körzeti fordulójában, melyet a Szilády Gimnázium rendezett. A versenyprogram eredményesen és zökkenőmentesen zajlott le.
Strasbourgba utaztak a sziládysok
Archívum

Strasbourgba utaztak a sziládysok

A  Szilády Gimnázium csapata nyerte az EuroMedScola programban való részvételre kiírt idei európai uniós pályázatot. A diákok és Nagy Zoltán tanár úr az elmúlt hétvégén indultak Strasbourgba, ahol angol nyelven hallgatnak és tartanak előadásokat.
Készülnek a pénteki szalagavatóra (videóval)
Archívum

Készülnek a pénteki szalagavatóra (videóval)

Többhónapos gyakorlás után finisébe ért a Bibó István Gimnázium végzőseinek felkészülése a péntek esti szalagavatóra. A diákok ma reggel keringőt táncoltak, holnap pedig a palotásra kerül sor.
Tánc: B-és bajnoki cím Békéscsabán
Archívum

Tánc: B-és bajnoki cím Békéscsabán

Miközben Studiós aranyeső hullott november 12-én Kiskunhalason a Vári Sportcsarnokban rendezett Rex Terra Kupán, azonközben a halasi táncosok külföldön és egy másik rangos hazai versenyen arattak további sikereket, sőt egy magyar bajnoki címet is elhódítottak a B kategóriás latin táncokban Békéscsabán. (kép: Móricz Miklós és Markovics Emese)