Szerény városi ünnepség
Archívum

Szerény városi ünnepség

Szerény érdeklődés mellett tartották meg a városi ünnepséget a művelődési ház nagytermében. Gyovai István polgármester beszédében azt fogalmazta meg, hogy csak józan gondolatokkal, csak együtt, csak összefogással lehet megerősödött a város és osztatlan a magyar nemzet.
Archívum

Ünnepel Halas - piacnap másként

Már délelőtt sokadalom termett a IV. Piaci Kavalkádon. A halasi népet ezúttal nem a megszokott szombati piac fogadta, ám a portéka a szokásosnál is jóval színesebb volt az augusztus 20-i kulturális-szórakoztató programon. Városvezetők, politikusok, vállalkozók együtt ünnepeltek a halasi emberekkel Szent István napján és persze akik beneveztek, azok versenyeztek, hogy ki tud szemnek szájnak tetszetősebbet, ízletesebbet főzni bográcsban.
Archívum

Halas ünnepel

Augusztus 20-át ünnepli ma az ország, így Kiskunhalas is. Hamarosan kezdődik a zászlófelvonás, a piacon pedig a hagyományos Bográcsfesztivál. Délután pedig ünnepi testületi ülés és 5 Non Bonds koncert lesz. A tűzijáték viszont idén elmarad.
Archívum

Programok Pásztortűz mellett

Az elmúlt napokban több kulturális program is megvalósult városunkban, a Pásztortűz egyesület jóvoltából. A kínálat a Táltoscsikó Kézműves-műhellyel indult a Tájházban.
Archívum

Hetedik halasi zsidó fesztivál

A halasi izraelita hitközség hetedik alkalommal rendezi meg a hétvégén a nyári zsidó fesztivált. Színes kulturális programokkal várják idén is az érdeklődőket a szervezők.    
Archívum

Válaszol a polgármester

Tisztelt Jekő Attila és Váradi Krisztián Képviselő Urak! Javaslataik és tanácsaik, de különösen a közlés nyilvános módja mindenképpen választ kívánnak. - olvasható Gyovai István polgármester nyílt levelében, melynek teljes szövege megtekinthető a BŐVEBBEN gombra kattintva.  
Archívum

Tűzpróba a kórházban

Nagyszabású szakmai bemutatót tartottak ma délelőtt a halasi kórházban. A halasi, a soltvadkerti, az akasztói, a jánoshalmi és a fővárosi tűzoltókon kívül a több speciális mentőcsapat is részt vett a próbán. A bemutatót a varsói tűzoltók jelenléte tette nemzetközivé, akik évek óta komoly kapcsolatot ápolnak halasi kollégáikkal.
Hőségriasztás - Ismét üzemel a párakapu
Archívum

Hőségriasztás - Ismét üzemel a párakapu

A nagy meleg miatt ma ismét beüzemelték Halas főterén a filmszínház előtt a párakaput, így az arrajárók egy kis hűsítő permetet kapnak a forróságban. Az előrejelzések szerint a hétvégén is jó idő lesz.
Archívum

Szívtájéki szúrás okozta H. János halálát

Az éjszaka elvégezték H. János rendőrorvosi boncolását, ennek eredménye alapján teljesen kizárták az önkezűséget - kaptuk ma reggel a tájékoztatást dr. Nyíkos Tamástól, a megyei főkapitányság sajtóreferensétől. A gyilkossági ügyben továbbra is nagy erőkkel nyomoznak.