Archívum

Búcsúi lelkigyakorlat az alsóvárosi templomban

A jövő hét első három napján lelkigyakorlatot tart a kiskunhalasi alsóvárosi római katolikus templomban Bíró László püspök atya, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferense. Mint Dr. Finta József plébánostól megtudtuk: a lelkigyakorlat témája a keresztény házasság és a családi élet lesz.
Archívum

Negyedmilliós rongálás

Valamiért nyilván haragudhatott az a most még ismeretlen „művész” annak az autónak a tulajdonosára, akinek a járművét tegnap délután összekarcolta. Mindez fényes nappal történt, a kórház parkolójában.
Archívum

Combnyaktörést szenvedett a terepjáró vezetője

Közúti balesethez riasztották csütörtök kora esete a halasi mentőket és rendőröket, Kiskunhalas és Jánoshalma között egy vendéglő falának ütközött terepjárójával egy jánoshalmi férfi.
Itt az igazi strandszezon
Archívum

Itt az igazi strandszezon

Az elmúlt napokban, a jó időjárásnak köszönhetően megduplázódott a strand látogatóinak száma. Annak érdekében, hogy még több embert ki tudjanak csábítani a medencékhez, a Halasthermál ügyvezetője új akciók bevezetésén gondolkodik.
Archívum

Hőségriasztás

A mai napra egyes fokozatú hőségriasztást adtak ki az Alföldre. A katasztrófavédelem és az ÁNTSZ  arra kér mindenkit, hogy a nagy melegben fogyasszanak sok folyadékot és ne tartózkodjanak a tűző napon, valamint védjék a bőrüket megfelelő öltözködéssel és napvédő készítményekkel.
Archívum

Halason emelnek vádat a nemzetközi embercsempész banda ellen

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Szervezett Bűnözés Elleni Főosztály Kiemelt Migrációs Ügyek Osztálya üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntett miatt folytatott nyomozást magyar, szerb és cseh állampolgárokkal szemben.
Archívum

Ki ölt a balotai tanyán?

Szinte teljesen elölről kell kezdeni a három évvel ezelőtti, nagy sajtóvisszhangot kiváltó balotaszállási kettős gyilkosság ügyének tárgyalását. A Szegedi Ítélőtábla új eljárást lát szükségesnek, hogy kiderüljön, valóban a jászszentlászlói fiatalember ölte meg és égette el két német áldozatot.
300 millió forinttal nem tud elszámolni a cég?
Archívum

300 millió forinttal nem tud elszámolni a cég?

Különösen nagy kárt okozó csalás gyanúja miatt folytatott vizsgálatot egy társaság két képviselője ellen, valamint különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával egy bank kiskunhalasi fiókjának egyik korábbi vezetője ellen a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya. A nyomozóhatóság szerint 300 millió forint forgóeszköz hitellel nem tud elszámolni a halasi cég. A nyomozati iratokat a napokban juttatta el a rendőrség a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek vádemelési javaslattal.