Elfogadott költségvetés: idén sem vesz  fel hitelt a város
Gazdaság

Elfogadott költségvetés: idén sem vesz fel hitelt a város

Minimalistának nevezte a város idei költségvetését Fülöp Róbert polgármester a tervezet vitája során. A képviselő-testület elé kerülő anyag több mint 6 milliárd forintos gazdálkodást takart. A városvezető azt is elmondta, hogy 2022-ben sem vesz fel hitelt Kiskunhalast. Az előterjesztés a jelenlévő 11 képviselőből 10 elfogadta.
Három helyről lopott a halasi „gyűjtögető”
Sziréna

Három helyről lopott a halasi „gyűjtögető”

Fűnyírő, gázpalack, kerékpár, elektromos kéziszerszám, fúrógép is szerepelt azon a listán, amelyet a halasi rendőrök állítottak össze háron helyszínen, ahol tolvaj járt. Az elkövetőt rövid időn belül beazonosították a helyi nyomozók, az ügyben pedig már be is fejezték az eljárást, vádemelési javaslattal.
„Kiskunhalasnak jó a jövőképe”
Közélet

„Kiskunhalasnak jó a jövőképe”

Kiskunhalasnak jó a jövőképe - mondta napirend előtti hozzászólásában Bányai Gábor, aki országgyűlési képviselőként számolt be az elmúlt ciklus legfontosabb történéseiről. A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy március 9-én lakossági fórum lesz a Budapest-Belgár vasútvonal fejlesztéséről. E mellett szó esett a Csipke Gyógy- és Élményfürdő építéséről is. 
Babud Jenő és Raáb András kapja idén a Pro Urbe díjat
Közélet

Babud Jenő és Raáb András kapja idén a Pro Urbe díjat

Néhány perccel ezelőtt hozta nyilvánosságra Fülöp Róbert polgármester, hogy 2022-ben kik kapják meg a Pro Urbe díjat. A zárt ülésen hozott döntés értelmében Babud Jenő ezredes, a Kiskunhalasi Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője és Raáb András a Kiskunhalasi Zsidó Hitközség vezetője lesz a kitünetett.
Március 29-én jön Halasra az Egérfogó
Kultúra

Március 29-én jön Halasra az Egérfogó

Mint arról beszámoltunk weblapunkon, szerdán este, betegség miatt elmaradt a 2022-es, tavaszi színházi évad első előadása. A társulattal történt egyeztetések nyomán, sikerült új, minden érintettnek megfelelő dátumot találni. Ennek értelmében, március 29-én, kedden este 7 órától lesz pótolva a most elmaradt előadás.
(►) Bella Ciao
Kultúra

(►) Bella Ciao

Egy régi sláger új köntöst kapott zeneileg. Szűcs Tamás, a kiskunhalasi Nagy Teodóra, Hoffer Dani és Spigiboy jegyzi a Bella Ciao legfrissebb, Magyarországon megjelent verzióját. Négyük közös munkájába és a tervekbe THOMX avatott be minket. Szűcs Tamás a DanceFolk produkció DJ-je.
Felfüggesztett börtön az asszisztensre támadó nőnek
Sziréna

Felfüggesztett börtön az asszisztensre támadó nőnek

Soron kívüli vizsgálatot harcolt ki magának egy 67 éves kiskunhalasi nő még tavaly októberben egy helyi orvosi rendelőben. Az erőszakosan viselkedő asszony nem akart az udvaron várakozni, megragadta az asszisztens köpenyét és belökte a vizsgálóba. Közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal vádota őt ezért az ügyészség, a napokban állt bíróság elé a magáról megfeledkező nő.
Országos döntőbe jutottak a sziládys kosarasok
Sport

Országos döntőbe jutottak a sziládys kosarasok

Meggyőző játékkal és fölénnyel jutott tovább a kosárlabda diákolimpia országos döntőjébe a Szilády Áron Református Gimnázium női kosárlabdacsapata. A lányok a megyei fináléban nyújtott teljesítményük okán kvalifikálták magukat a legjobbak közé. 
(►) „Alattomosan folyt be a mindennapjaimba a függőség”
Közélet

(►) „Alattomosan folyt be a mindennapjaimba a függőség”

Sáli Levente hosszú évek, sőt évtizedek óta meghatározó alakja Kiskunhalas város kulturális életének. Imád festeni, káprázatos homokanimációkat készít, jelenleg pedig egy VR szemüveg segítségével a virtuális térben alkot. Azt talán kevesebben tudják róla, hogy fiatalabb korában súlyos drog-, alkohol- és gyógyszerfüggőségben szenvedett. Erről a sötét időszakról beszélt most figyelemfelhívó jelleggel, középiskolás diákoknak.