Amit a sport összeköt, azt határ el nem választja
Közélet

Amit a sport összeköt, azt határ el nem választja

Véget ért a MultiSport a határokon át program, mely bebizonyította, hogy a sport hatékony eszköze és multiplikátora az emberek közti kapcsolatépítésnek és képes hidat építeni a határokkal elválasztott települések lakosai közé is.
Laptopokat kapnak a halasi diákok (galéria)
Közélet

Laptopokat kapnak a halasi diákok (galéria)

2025 végéig közel 600 ezer laptopot kapnak az 5-12. évfolyamokon tanuló diákok. Az első körben a kilencedik osztályosok vehetik át a készülékeket, hétfőn reggel a Kiskunhalasi Bibó István Gimnáziumba érkezett meg egy szállítmány. Ebben 120 tanulói és 20 tanári laptop volt, de mint kiderült, a napokban újabb intézményekben várhatják digitális eszközöket.
Hét táncos bajnoki cím Csömörről
Sport

Hét táncos bajnoki cím Csömörről

Közép- Magyarország Területi Bajnoksága került megrendezésre Csömörön, február 22-én versenytáncban. Egyben az év első szakági versenyét rendezték idehaza a városi sportcsarnokban, ahol a Stúdió 2000 TSE sportolói is parkettre létek. A stúdiósok a versenyzés mellett, a bő egy hónap múlva sorra kerülő, nagyhagyományú táncgálájukra is készülnek- közölte a halasi klub művészeti vezetője, Juhász Ágnes (címképen a felnőtt csapat).
Apácák, indiánok, hajóskapitányok a Tiszti Klubban
Közélet

Apácák, indiánok, hajóskapitányok a Tiszti Klubban

Vidám társaság töltötte meg szombaton este a halasi Tiszti Klub nagytermét. Lajkóné Kovács Réka és munkatársai farsangi bálba hívták az embereket. A hosszú, vírus miatti kényszerű bezártság után sokan gondolták úgy, hogy vidám maskarát húznak, feledve az elmúlt két esztendőt.
Védi az értékeket
Közélet

Védi az értékeket

Mindig szeretett dolgozni Rácz-Fodor Mihály. A 82 éves nyugalmazott Démász-kirendeltségvezető lokálpatriótaként nagy szerepet vállalt Kiskunhalas közösségi életében. Pro Urbe- és Podmaniczky-díjas, örökös tiszteletbeli elnök a Kiskunhalasi Városvédő és Városszépítő Egyesületben. Itt az indulástól kezdve huszonnégy éven át vezette az egyesületet. Éremgyűjtő és műtárgyszakértő. A tázlári pékmester fia, hatvanöt éve él Kiskunhalason, ebből hatvanat házasságban. Nyugdíjasként tíz évvel ezelőtt adta át utódjának a Városvédő és Városszépítő Egyesület stafétabotját. Rácz-Fodor Mihállyal beszélgettünk.
Kuzmára emlékeztek az Öregfiúk Kupával (galéria)
Sport

Kuzmára emlékeztek az Öregfiúk Kupával (galéria)

Huszonharmadik alkalommal rendezte meg Szalai Péter az Öregfiúk Kupát, negyven felettiek részére. A negyven nemcsak a kilókra, hanem az évekre is vonatkozott. Jó hangulatban zajlott a hat csapat mérkőzéssorozata a Dékáni-sportcsarnokban, az idei tornát Kovács László, Kuzma emlékének szentelték. A döntőben az esélyes bonyhádiakat is legyőző Leverpool akár meglepetést is okozhatott volna a címvédő Bácskaagrár-Rose ellen, de az utolsó percekben érvényesült a papírforma. 
Zsenik és a bergeni street art (galéria)
Kultúra

Zsenik és a bergeni street art (galéria)

A zsenik szerencsére köztünk élnek. Jó példa erre az a kiállítás, amely pénteken este nyílt a Közösségek Házában. Zseni Zsigmond, ahogy szinte mindenki szólítja, a Zsenizsiga olyan világba visz el minket fotóival, amely a képzőművészet sajátos területe. A norvégiai Bergen street art-ja, azok az ötletes graffitik, utcarajzok szinte kérik, hogy minél többen nézzék meg azokat. A kiállítás megnyitója sem volt hétköznapi, a fényképekhez tökéletesen passzoló, a bergeni nyüzsgést, a hegyeket, a nyugalmat, a tenger hozta el nekünk Zsiga testvére Zsuzsa énekével és Szabó Gabriella Eszter zongorajátékával. 
Zárás után nyitás
Kultúra

Zárás után nyitás

Erre készül a GypoCircus. Fél év kihagyás után Kiskunhalason, a Tiszti Klubban lépett fel újra közönség előtt az együttes. A zenekar szépen, komótosan készíti az új dalokat, hogy felfrissítse repertoárját, majd országjárásra indul. Már szervezik a fesztiválokat a nyárra, sorra érkeznek a felkérések. A GypoCircus együttes kiskunhalasi énekes-gitárosával, Hegyesi Bandival beszélgettünk múltról, jelenről, az elmúlt egy évtizedről, a visszatérésről.
Minden a kolbászokról szólt Kisszálláson
Közélet

Minden a kolbászokról szólt Kisszálláson

Második alkalommal rendezték meg Kisszálláson a Hagyományőrző Télűző Disznótorost. A falu központjában huszonhárom csapat tagjai versengtek. Mindannyian azt szerették volna bebizonyítani, hogy ők készítik a térség legfinomabb sültkolbászát.