Országos elődöntőbe jutott a Központi (galéria)
Sport

Országos elődöntőbe jutott a Központi (galéria)

Halasi bírókkal, játékvezetővel, Szloboda Mihály koordinálása mellett Solton rendezték meg a diákolimpia játékos sportverseny vármegyei döntőjét. A megméretés egy impozáns, nekünk halasiaknak álomszerű sportcsarnokban zajlott, hét iskola részvételével. Városunkat a Központi Református Általános Iskola képviselte, nem is akárhogyan. Csehó-Kovácsné Sörös Vivien és Virág Tamás tanítványai óriási csatát vívtak a házigazda Vécsey Károly Általános Iskolával, végül a halasiak, minimális különbséggel a második helyen végeztek. Ez is továbbjutást ért az országos elődöntőbe.
Diákok, figyelem!
Közélet

Diákok, figyelem!

Annak a diáknak, akinek a diákigazolványa október végén lejárt és nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el, és orvosi ellátásra más jogcímen sem jogosult, december 16-ától egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie - írja friss közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Részletek cikkünkben olvashatók.
(►) Szebb lett Velük a világ!
Közélet

(►) Szebb lett Velük a világ!

A Támaszpont Alapítvány szervezett a Fogyatékos Emberek Világnapja alkalmából kiállítás megnyitót és zenés műsort a Református Imaházban. A műsorban bemutatkoztak a B-K M-i Bárka Integrált Szociális Intézmény lakói, a B-K M-i Bárka Integrált Szociális Intézmény Nefelejcs Otthon lakói, a Támogat-Lak Integrált Szociális Intézmény lakói, a KRE Benjámin Szociális Intézménye lakóotthonának lakói, az MBE Filadelfia Integrált Szociális Intézmény Nefelejcs-Ház Fogyatékosok Nappali Intézménye fiataljai és a Református EGyMI Kiskunhalasi Tagintézményének tanulói.
Ajándék füstérzékelőket kaptak a nagycsaládosok
Sziréna

Ajándék füstérzékelőket kaptak a nagycsaládosok

Meglepetésben volt része jó néhány halasi családnak, Csikós Csaba tűzoltó alezredes csengetett be hozzájuk. Az iparbiztonsági felügyelő egy ajándékot hozott számukra, a füstérzékelőt fel is szerelte az ingatlanokban és részletes tájékoztatót is tartott ezek működéséről.  
Szombaton búcsúztatják Baráth József művésztanárt a Művelődési Központban
Közélet

Szombaton búcsúztatják Baráth József művésztanárt a Művelődési Központban

Mint korábban tájékoztattuk a nyilvánosságot arról, hogy 2024. november 5-én, életének 96. évében elhunyt Baráth József pro urbe díjas művésztanár. Időközben megjelent a Baráth József búcsúztatásáról szóló családi tájékoztatás, amely szerint december 14-én (most szombaton) 11 órakor a Kiskunhalasi Művelődési Központ (Kiskunhalas Sétáló utca 8.) nagytermében kerül sor a gyászszertartásra. További részletek az alábbiakban olvashatók!
(►) Hét csapat még nyeretlen a teremfoci-bajnokságban
Sport

(►) Hét csapat még nyeretlen a teremfoci-bajnokságban

Két fordulón van túl a Pizza Lombardi Városi Teremlabdarúgó Bajnokság 18 résztvevő válogatottja. A Horváth István Sportcsarnokban megrendezett 18 találkozón összesen 94 gól esett. Hét olyan csapat van, amely még nem szerzett pontot. 
Anyakönyvi hírek (2024.12.09.)
Közélet

Anyakönyvi hírek (2024.12.09.)

Weblapunk segítségével most Ön is megtudhatja, kik születtek, kik kötöttek házasságot és kik hunytak el az elmúlt napokban Kiskunhalason és a környező településeken.
 A Halas Televízió 50. heti műsorterve
Közélet

A Halas Televízió 50. heti műsorterve

A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Hétfőn szerdán és pénteken friss hírekkel várjuk Önöket a Hírnaplónkban, amit Mozaik rovatunk követ közéleti mozgóképes beszámolókkal. Visszatekintő rovataink, a 10 éve történt és a Koktél újrakeverve című műsoraink archív adásokat elevenítenek fel. Csütörtökön a Kultúrkép című magazinunk ad helyi kulturális eseményekről hírt. A Vármegyénkben történt vármegyei híreket közöl hétről-hétre. A Kvantum rovat természettudományos információkat nyújt, a Megyei krónika vármegyei havi összefoglalót kínál. Televíziónk a műsorváltoztatás jogát fenntartja.
Halasi birkózóérmek a Mikulás Kupáról
Sport

Halasi birkózóérmek a Mikulás Kupáról

A Hírös Kesi Mikulás Kupán léptek szőnyegre a Kiskunhalasi Birkózó Klub versenyzői. A szabadfogású gálán a három halasi fiatal szép eredményeket ért el - számolt be a sikerekről az egyesület közösségi oldala.