(►) Ismerjék meg az új szülészeket!
Közélet

(►) Ismerjék meg az új szülészeket!

Három új szakorvossal erősít a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház Szülészet és Nőgyógyászati osztálya. Egyikük, Dr. Sári Tamás megbízott főorvosként irányítja majd az osztály munkáját a Covid járvány idején. A Halas Televízió Beszéljünk róla magazinjában számoltak be eddigi szakmai munkásságukról valamint az elképzeléseikről.
Megyei kérdőív a koronavírus hatásáról
Közélet

Megyei kérdőív a koronavírus hatásáról

Bács megye turisztikai szolgáltatóinak a segítségét kérik. Egy felmérés készül arról, hogy a koronavírus járvány milyen hatással van a régió turisztikájára. A kérdőív az interneten érhető el.
Halason is elindult a tesztelés (galéria)
Sziréna

Halason is elindult a tesztelés (galéria)

A Szegedi Tudományegyetem elkezdte a koronavírus-tesztelést Bács-Kiskun megyében, ahol közel ezer ember vizsgálatát végzik el ezekben a napokban. Kiskunhalason 54 helybélinek küldtek ki előzetes értesítést, őket ma és holnap várták, várják a Közösségek Házában. Az első napon kevesen éltek a lehetőséggel.
Így látják őket a gyerekek
Közélet

Így látják őket a gyerekek

Rendhagyó kiállítás nyílt ma a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház ebédlőjében. Gyermekrajzokon elevenedik meg a koronavírus elleni védekezés, az egészségügyi dolgozók mindennapi munkája. A Kiskőrösi EGYMI Utazótanári Intézményének felhívására 256-an küldtek rajzot.
Halasi jelenet a Pofátlan(TAN)ítás legutóbbi kisfilmjében
Sziréna

Halasi jelenet a Pofátlan(TAN)ítás legutóbbi kisfilmjében

Egy kiskunhalasi jelenet is bekerült abba a kisfilmbe, amelyben bekamerázott, de megkülönbeztető jelzés nélküli rendőrségi autókból rögzített szabálytalanságokat mutatnak be. A Szász Károly utcai körfogalom előtt előző Volskwagenről készített felvétel zárja a sorozat tizedik epizódját.
Tekós versenyeredmények
Közélet

Tekós versenyeredmények

Sorra érkeznek a tekós diákok versenyeredményei a tantermen kívüli digitális munkarend időszakában is. A fiatalok több tantárgyból is remekeltek az elmúlt időszakban.
Rendhagyó lesz az idei város napi ünnepség
Közélet

Rendhagyó lesz az idei város napi ünnepség

Rendhagyó lesz a Város Napja idén Kiskunhalason. Ezúttal nem lesz mód ünnepi testületi ülésre, kulturális programok rendezésére sincs lehetőség. Egy rövid megemlékezés viszont lesz a Halas Televízió közreműködésével - tudatta a nyilvánossággal Fülöp Róbert polgármester.
„Ilyen módon is ki tudtuk fejezni a hálánkat a kórháziaknak és a mentőknek” (galéria)
Közélet

„Ilyen módon is ki tudtuk fejezni a hálánkat a kórháziaknak és a mentőknek” (galéria)

Első szóra segített a kiskunhalasi Térváz Kft. a Semmelweis Kórháznak és az Országos Mentőszolgálatnak, amikor megkeresést kaptak egy konténer és egy külső folyosó legyártására. Tóth Ferenc tulajdonos-ügyvezető azt mondta, a felajánlással is ki tudták fejezni a hálájukat azoknak, akik nap mint nap áldozatos munkát végeznek. A mentőautók fertőtlenítésére szolgáló helyet szerdán délután megtekintette dr. Pápai György, az Országos Mentőszolgálat orvosigazgatója is. 
Továbbra is maradj otthon!
Közélet

Továbbra is maradj otthon!

A kiskunhalasi Vári Szabó István Szakképző Iskola diákönkormányzata a némileg enyhített korlátozások ellenére is fontosnak tartja, hogy vigyázzanak magukra és egymásra a halasi emberek. Éppen ezért a diákok összefogtak és egy fotó formájában üzennek a fiataloknak.