Újabb adományok a halasi kórháznak
Közélet

Újabb adományok a halasi kórháznak

Innomed Medical Zrt és a Biotronik Kft. összefogásának eredményeként öt darab EKG-t kapott a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház SZTE Oktatókórháza. Az értékes adományt dr. Szepesvári Szabolcs főigazgató vette át Dévényi Erika vezérigazgatótól és Dr. Jakus Lászlótól. Az elmúlt napokban ezen kívül is több adomány érkezett a halasi intézménybe.
Ziccerben a Sportmagazin
Sport

Ziccerben a Sportmagazin

Április 4-én volt 25 esztendeje annak, hogy első adásával jeletkezett a Sportmagazin a Halas Televízió. A műsor érdekessége, hogy ugyanazok a szerkesztők gyűjti a friss híreket, forgatja a tudósításokat, akik negyedszázada elkezdték. Élményeiket osztották meg a Halas Rádió Ziccer című  műsorában.
Jó hírek: újabb gyógyult beteg; 1,4 milliós lakossági adakozás
Közélet

Jó hírek: újabb gyógyult beteg; 1,4 milliós lakossági adakozás

Csupa pozitív hírt közölt legfrissebb közleményében Fülöp Róbert polgármester. A városvezető arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy a halasiak eddig 1,4 millió forintot adtak össze egészségügyi célra az erre nyitott számlára. Közben a kórházból is érkezett egy örvendetes eseményről tájékoztató, e szerint újabb beteg koronavírussal fertőzött beteg hagyhatta el az intézményt.
Katona Márta és barátai (online tárlatmegnyitó)
Kultúra

Katona Márta és barátai (online tárlatmegnyitó)

Az eredeti tervek szerint, április 22-én, vagyis ma délután nyílt volna meg a Közösségek Házában Katona Márta és barátai kiállítása, a Föld napja alkalmából. A kialakult vírushelyzet miatt természetesen nem valósulhat meg a tárlat, azonban az alkotókkal egyeztetve a szervezők úgy döntöttek, online nyitja meg a kiállítást ma délután 4 órakor. Tekintsék meg cikkünket, melyben igyekszünk egy komplett kiállítás megnyitót átnyújtani Önöknek, az interneten keresztül.
Maradj otthon, műveld a kerted Halason is! (galéria)
Közélet

Maradj otthon, műveld a kerted Halason is! (galéria)

Újabb segítség érkezett Kiskunhalasra a Belügyminisztérium Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóságána k jóvoltából. A szervezet a közelmúltban mosó- és szárítógépeket adományozott a halasi kórháznak,  most pedig a Maradj otthon - Műveld a kerted! elnevezésű program keretében támogatot tíz helyi családot eszközökkel, vetőmagokkal és palántákkal. Az adomány egy részét szerdán kapták meg az érintettek Sztojka Attila főigazgatótól és Fülöp Róbert polgármestertől.
Testkamerával járják Halas utcáit
Sziréna

Testkamerával járják Halas utcáit

Egyre több esetben szidalmazzák a közterület-felügyelőket Kiskunhalason. Legutóbb a hétvégén egy hajléktalan férfivel szemben intézkedtek, amikor odalépett hozzájuk egy ittas személy, aki szóváltásba keveredett velük. A férfit többször próbálták lecsitítani, ám nem sikerült, sőt még a kamerát is kilökte a közterület-felügyelő kezéből. Éppen az ilyen esetekben tud nagy segítséget nyújtani a rendszeresített testkamera.
Szavazzon a legszebb rajzra és facsemetére!
Közélet

Szavazzon a legszebb rajzra és facsemetére!

Mint arról korábban beszámoltunk, idén a kialakult vírushelyzet miatt online ünnepli meg Kiskunhalas a Föld napját. Szerdán egy Facebook eseményben lehet nyomon követni a színes, érdekes programokat. A szervező Halasi Média és Kultúra Kft. több pályázatot is hirdetett a Föld napjával kapcsolatban. Ezek beküldési határideje kedden este hat órakor volt, most pedig Önök dönthetnek arról, kik kapjanak alkotásaikkal díjakat.
(►) Elkészült a mobil járványkórház
Közélet

(►) Elkészült a mobil járványkórház

Rekordgyorsasággal, mindössze két és fél hét alatt elkészült a 150 fő befogadására alkalmas mobil járványügyi kórház. A komplexum a legmodernebb berendezésekkel és orvostechnikai eszközökkel felszerelve készen áll az ellátásra- közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága internetes oldalán.
 (►) A választókerületben járt az agrárminiszter
Gazdaság

(►) A választókerületben járt az agrárminiszter

Bányai Gábor meghívására a választókerületben járt dr. Nagy István agrárminiszter. A tárcavezetőt rendhagyó módon saját almásában fogadta a térségünk országgyűlési képviselője. Nagy István szerint nincs könnyű helyzetben most a mezőgazdaság, a gazdálkodóknak a koronavírus miatt helyzettel és a madárinfluenzával, valamint a fagykárral is szembe kell nézniük.