Saját kutyáját kötötte az autójához, és vonszolta egy jánoshalmi férfi
Sziréna

Saját kutyáját kötötte az autójához, és vonszolta egy jánoshalmi férfi

Emberi ésszel felfoghatatlan állatkínzás történt szombaton Jánoshalmán. A helybéli férfi saját autója után kötötte a kutyáját, majd végivonszolta az egyik utcán. Mikor ezzel szembesítette a helyi körzeti megbízott, indokként azt mondta, haragudott az állatra.

Jánoshalmán egy ismeretlen elkövető kocsi után kötött egy kutyát január 4-én 9 óra körül, majd végigvonszolta az állatot az egyik utcán. Ezután az utca végén lévő nyárfás erdőben kikötötte, és étlen-szomjan magára hagyta. Az esetről bejelentést tettek a rendőrségre. A jánoshalmi körzeti megbízott azonnal a helyszínre ment, és miközben intézkedett a sérült állat ellátásáról, adatgyűjtésbe kezdett. Ennek eredményeként egy kamerafelvételen meglátta az autót, majd azonosította a sofőrt. A helyi férfit nem sokkal később már állatkínzás miatt hallgatták ki a jánoshalmi nyomozók. Az eljárás során kiderült, hogy saját kutyáját kötötte a kocsija mögé, mert haragudott az állatra- közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A fotó illusztráció