Sorompót tört a román kamionos
Vádemelést javasolnak az ellen a román kamionos ellen, aki 2024. október 29-én, Mélykúton letörte a sorompó rúdját. A sofőr a jogsértéssel 300.000 forintos kárt okozott.
A rendőrség tájékoztatása szerint 2024. október 29-én a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai a MÁV bejelentését követően szemlét tartottak a mélykúti vasúti átjáróban. A helyszíni vizsgálat során kiderült, hogy egy ismeretlen sofőr figyelmen kívül hagyta a fényjelző készülék tilos jelzését, és annak ellenére hajtott át a síneken, hogy a sorompó már csukódott lefelé, így a csapórúd eltört.
A rendőrök a térfigyelő kamerák felvételei alapján megtalálták a jogsértés elkövetőjét, egy 39 éves román állampolgárt, aki egy kamionnal szegte meg a szigorú szabályt. A férfit a balesetvizsgáló vasúti közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatta ki. A hivatásos sofőr elismerte a bűncselekmény elkövetését.
A férfi a vallomásában elmondta, hogy látta a piros lámpát, de azt is, hogy nem jön a vonat, ezért úgy gondolta, hogy „átfér” még az átjárón. A vétkes ellen a rendőrök vádemelést javasolnak, ezért az iratokat átadták az ügyészségnek.