Szolgálatban

Baleset, rosszullétek. A hosszú hétvégén átlagos szolgálatuk volt a halasi mentőknek. A tűzoltóknak műszaki mentése volt, a rendőrök határsértőkkel találkoztak.

Semmi rendkívüli. Így foglalta össze a mögöttünk hagyott hosszú hétvégét mentős szempontból Nagy József. Az állomásvezető mentőtiszt tájékoztatása szerint rosszullétek mellett pénteken egy közlekedési baleset könnyebb sérültjét látták el Kiskunhalas és Kecel között. Aofőrt bordatörés gyanújával vitték kórházba. Ugyanehhez a közlekedési eseményhez riasztották a halasi tűzoltókat is, nekik a járművek áramtalanításában volt feladatuk. A rendőröknek határrendészeti események kapcsán volt intézkedésük, kirívó bűncselekmény a hivatalos tájékoztatás szerint nem történt.
jl