Trükkös tolvajok - többszáz módszer a megkárosításra

A rendőrök több mint 300 féle trükkel találkoztak már eddig, például túlfizetésre hivatkoznak, vizet kérnek és még hosszasan lehetne sorolni, hogyan terelik el áldozataik figyelmét a rafinált tolvajok.

A Martonosi Pál Városi Könyvtár szervezésében a Szilády Áron utcai Idősek Klubjában bűnmegelőzési előadást tartottak, különös hangsúlyt helyezve a szinte naponta történő trükkös lopásokra. A klub tagjai közül többeknek már volt ilyen esete. Egy asszony elmesélte, hogy vizet kérve mentek be hozzá és amíg ő nem figyelt oda egy 12 éves kislány besurrant a szobába és elvitte onnan a mobiltelefont, valamint a töltőjét. Egy másik néni éppen vásárolt, amikor elcsenték a tárcáját, a mögötte állók szóltak neki.

Szerencséje volt, mert akadt aki a tolvaj után futott, míg más elállta az útját, így sikerült visszaszerezni a néni értékeit. A csalók többnyire az idős embereket próbálják megkárosítani, főként az egyedül élőket. A piacon, a temetőben, a bevásárláskor is óvatosnak kell lenni, ha elérhető, látható helyen van a pénztárca, könnyen elvehetik. Farkasné Wodring Zsuzsanna a rendőrség kiemelt bűnmegelőzési főelőadója sok példát és hasznos tanácsot megosztott a klub tagjaival. Elmondta, hogy az elkövetők általában megnyerőek, az idősekkel beszélgetve elterelik a figyelmüket, míg a társuk addig észrevétlenül felkutatja az értékeiket, általában ketten vagy többen vannak és szinte mindig jó érzékkel megtalálják a rejtekhelyet.

Farkasné arra is felhívta a figyelmet, hogy akinek megtakarított pénze van, az ne otthon rejtegesse, hanem inkább pénzintézetben helyezze el. Ha járatlanok a banki ügyintézésben akkor kérjék családtagjaik segítségét. A rendőrök gyakran felhívják a figyelmet arra, hogy az ismeretlenekkel legyenek bizalmatlanok az idős emberek. Nem csak a családi házakban, hanem a társasházakban élők is zárkózzanak be és ne nyissanak ajtót idegeneknek.

A hivatalos személyek igazolvánnyal rendelkeznek, ezt nyugodtan kérjék el tőlük, a szolgáltatók pedig személyesen nem visznek ki például túlfizetésből származó pénzt.

Fehér Erika