Vadonatúj csipkés album
Kultúra

Vadonatúj csipkés album

Idén 120 éves Kiskunhalas iparművészeti remeke. Jubileuma alkalmából impozáns albummal tiszteleg előtte a város, a kötetet Szakál Aurél, a Thorma János Múzeum igazgatója jegyzi szerzőként. A premier december 1-jén volt a Csipkeházban ünnepi műsor és köszöntők keretében.

A kézzel varrt csodát Markovits Mária és Dékáni Árpád álmodta meg, hungarikumunk története 1902-ben indult. Ebből az alkalomból jelent meg Szakál Aurél Halasi csipke – Kiskunhalas világhírű ékessége című könyve a Csipkeház gondozásában. A kötet öt fejezetet tartalmaz. Az első feltérképezi a csipke megalkotásának történetét 1918-ig. A második a Csipkeház felépítéséig, 1935-ig veszi sorra az eseményeket. A harmadik fejezet 1945-ig szolgál információkkal. A negyedik a második világháborútól a rendszerváltásig tart. Az ötödik 1990-től napjainkig vezeti az olvasókat. Az album közzéteszi a csipkevarrók névsorát, szerepeltet jegyzeteket, kép- és műjegyzéket, továbbá a támogatók listáját.

- Reprezentatív, az érdeklődők számára élvezhető, válogatott csipkeanyagot tartalmazó könyv. Minden korszakról van benne tanulmány, mellette pedig illusztráló képek találhatók. Összesen kétszáz csipkét mutatunk be. Célunk volt, hogy szép, közérthető, szakszerű, impozáns, rövid és tömör legyen, amit megosztunk a közönséggel– mondta Szakál Aurél.

- Évekkel ezelőtt megszületett a könyv elkészítésének gondolata – tájékoztatott Szécsiné Rédei Éva, a Csipkeház igazgatója. – Elképzelésekben, anyagi forrásokban is készültünk rá. Igyekeztünk a kötettel a modern kor követelményeinek megfelelni. Színes, elegáns könyv lett.

A rendezvényen beszédet mondott Pajor Kálmán, a Halasi Csipke Közalapítvány kuratóriumának elnöke. Reményét fejezte ki, hogy gyönyörködve forgatják a jubileumi kiadványt, és kedvelt ajándéktárgy lesz bearanyozva a napokat. A december elsejei ünnepélyes bemutató résztvevőit Kuris István László alpolgármester köszöntötte a város képviseletében. Kiemelte a halasi csipke értékét, identitást erősítő és közösséget összetartó szerepét.

A könyvet Erdei T. Lilla etnográfus, csipkeszakértő mutatta be. Az alkotások közül néhányról külön is beszélt érdekességeket megosztva a jelenlevőkkel. Kiemelte az 1905-ös Legyező csipkét, amely 2016-ban került be az Iparművészeti Múzeumba egy műkereskedőtől. Ez az alkotás anno 500 koronás díjat nyert a Vízcsöpp Társaság pályázatán. Rámutatott, ez volt a halasi csipke életében az első igazán jelentős elismerés.

Műsorral készültek a bemutatóra a Szegedi Szimfonikus Zenekar csellistái: Pesti Ágota és Tóth-Németh Henrietta. Lélekemelő dallamokkal érkeztek a kiskunhalasi közönséghez.

A könyvújdonságról bővebben olvashatnak a Halasi Tükör hetilap december 14-i számában.