Varnus Xavér orgonahangversenye a halasi zsinagógában
És ez a zenetörténeti pillanat is eljött: a világhírű orgonavirtuóz először koncertezett Kiskunhalason! Varnus Xavér az elmúlt vasárnap tartott nagysikerű orgonahangversenyt a kiskunhalasi műemlék zsinagógában, ahol a halasi közönségnek is alkalma nyílt megélni azt a pártalan zenei élményt, amit csak ő tud nyújtani.
„Xavér tud beszélni az emberek nyelvén, elérte, hogy koncertjeire ezrek legyenek kíváncsiak, ha van valaki, aki vonzóvá tudja tenni a klasszikus muzsikát, akkor ő az. Orgonálni tud, művelt is, minden szempontból modern figura, aki személyével tudja bizonyítani, hogy Bachot nem csak az Élet vesztesei hallgatnak, akik mindenről lecsúsztak, és cserébe valami titkos körben bizonygatják maguknak és egymásnak, hogy azért ez az igazi, nem pedig a csalóka látszat.” – nyilatkozta róla Fáy Miklós, zenekritikus.
S, hogy ez mennyire így van, a halasi közönség is megismerhette a zsinagóga falai között tartott hétvégi orgonahangversenyén. Magával ragadó játéka és széleskörű zenei műveltsége rendkívüli élményt nyújtott a zeneszerető halasiak számára.
Halasmédia Online
Fotó: Pozsgai Ákos
{phocagallery view=category|categoryid=283|limitstart=0|limitcount=0}