Világbajnokságon versenyez Zsebő Marcell
Sport

Világbajnokságon versenyez Zsebő Marcell

A hétvégén a svédországi Kristianstadban rendezik az FIA Gokart Világbajnokságot, ahol 110 versenyző áll rajthoz Marcell kategóriájában. Magyarországot egy ifjú tehetség, Zsebő Marcell képviseli. A kiskunhalasi gokartos eddig sportpályafutása legnagyobb kihívása előtt áll, 110 versenyző társaságában.

Újabb mérföldkőhöz érkezett Zsebő Marcell. A fiatal kiskunhalasi sportoló ezekben a napokban a FIA Gokart Világbajnokságon szerepel Svédországban, Kristianstadban. Hírportálunk is több alkalommal beszámolt arról, hogy a tehetséges gokartos az elmúlt években komoly ismertségre, elismertségre tett szert. Marcell hétévesen ült először gokartba, 9 évesen már magyar bajnoki címet szerzett. A nemzetközi karrierje is gyorsan beindult, az FIA CEZ bajnokságban mindössze egyetlen ponttal maradt le a végső győzelemről, majd Olaszországban folytatta karrierjét, ahol a rendkívül erős mezőnyben a ROK Cup Italy sorozatban a 4. helyen zárt. A sikereire felfigyeltek, először a Fernando Alonso által támogatott DPK Racing, majd idéntől a Ricky Flynn Motorsport csapatának tagja lett.

Nyugdtan kijelenthetjük, Zsebő Marcell életében fontos napok következnek. A világbajnokságon  legjobbak szerepelnek, mint megtudtuk:  Marcell és csapata hónapok óta készül erre a hétvégére, hogy a lehető legtöbbet kihozzák a technikából és a fiatal pilóta tudásából. - Fantasztikusan sikerült az FIA Karting World Championship első napja. Egész nap versenyképes tempóm volt és jó irányba mentünk a beállításokkal. Egy pénteki szabadedzés után jön az időmérő és az első futamok, szurkoljatok- írta a fiatal halasi versenyző a közösségi oldalán.

Forrás, fotók: formula.hu