(►) Visszatért a KÖSZI Kupa (galéria)
Negyedszázadon át Szűts Kupa néven vonzott csapatokat, az utóbbi években pedig KÖSZI Kupaként született újjá az a kézilabdatorna, amelyet kényszerű szünetek után ismét megrendezett a Központi Református Általános Iskola. A IV. KÖSZI Kupán négy lány-, és öt fiúcsapat lépett pályára a Dékáni-sportcsarnokban.
Méltán lehet büszke kézilabdás múltjára az egykori Szűts József, mostanság már Központi Református Általános Iskolaként működő intézmény. Negyedszázadon át a Szűts Kupa egy rangos megméretésnek számított, amely aztán 25 éven át hívta pályára az utánpótláskorú játékosokat. Ez született újjá 2018 februárjában, hagyományteremtő céllal. A legrosszabb pillanatban jött a járvány, így a kupát sem tudták megrendezni. Szombaton viszont, negyedik alkalommal rendezték meg a KÖSZI Kupát a Dékáni-sportcsarnokban.
A lányok mezőnyében négy, míg a fiúknál öt csapat szerepelt. Az ünnepélyes eredményhirdetésen aztán kiderült, hogy a lányoknál a kiskőrösi KEVI Petőfi Sándor Általános Iskola nyert, a KRK Szilády Áron Református Gimnázium, Arany János Általános Iskola Kiskunmajsa, KRK Központi Református Általános Iskola volt a további sorrend. A fiúknál a keceli II. János Pál Katolikus Általános Iskola volt az aranyérmes, a kiskőrösi KEVI Petőfi Sándor Általános Iskola volt a második, a KRK Központi Refomátus Általános Iskola a harmadik, a RK Szilády Áron Református Gimnázium a negyedik, míg Arany János Általános Iskola Kiskunmajsa ötödikként zárt.
Ami a különdíjakat illeti: a gólkirálynő a 17 gólig jutó Hauk Zora (Kiskőrös), míg a gólkirály a 38 gólt szerző Weiszhaupt Máté (Kiskőrös) volt. A legtechnikásabb játékosnak Baski Nórát (Kiskőrös), és Hudák Zétényt (Központi) választották. A legjobb központis játékosnak járó díjat Fazekas Petra, és Farkas Etele vehette át. - Egy ilyen nagyszabású sportesemény megfelelő segítség nélkül nem jöhetne létre: az iskola vezetésének maximális támogatását, valamint a lebonyolításhoz szükséges összetartó tanári összefogást tapasztalhattuk meg. Kiemelten köszönjük szponzoraink és a Kiskunhalasi UKSC támogatását, ahol iskolánk játékosai is hétről hétre fejlődhetnek. Célként tűztük ki, hogy meghívottak körét jövőre kiszélesítjük. Szeretnénk, ha régi-új kapcsolatokkal bővülne a résztvevők sora és sikerülne nemzetközivé tenni, hiszen Székelyudvarhellyel baráti kapcsolatot ápolunk, és bízunk benne, hogy vendégül láthatjuk őket- tudtuk meg Modok Benőtől, a kupa egyik szervezőjétől.