Autó van, vevő nincs
Gazdaság

Autó van, vevő nincs

Annak, aki új autót szeretne vásárolni, akár 40-50 százalékkal is többet kell fizetnie, mint 2 évvel ezelőtt. A használt gépjárművek esetében is van változás a korábban tapasztaltakhoz képest. Most bőven van kínálat a halasi kereskedőknél, viszont a magas rezsi- és üzemanyagárak miatt kevés a vásárló.

- Ha a 12 hónapot vizsgáljuk, akkor összességében jó évet zártunk. De el kell mondanunk, hogy az év eleji fellendülés után a tavasz és a nyár úgy telt, hogy folyamatosan azzal kellett küzdenünk, hogy ki tudjuk szolgálni a vevőinket. Nem voltak készleten autók. Ősszel pedig megérkezett a „rezsidémon”, ezzel szinte azonnal visszaesett az emberek vásárlási kedve. Most tele van autóval a kereskedés, de naponta néhány telefontól eltekintve szinte semmi érdeklődés nincs. Nehéz helyzetbe kerültünk – fogalmazott Vig Gábor a Maxiauto Trade Kft. ügyvezetője.

Weblapunk ellátogatott az egyik kiskunhalasi autószalonba is, ahol sok új gépjármű vár tulajdonosra. A cég ügyvezetője úgy látja, az autóhiány ellenére is sikerült jó eladási számokat produkálniuk az előző esztendőben.

- Új személyautóból több, mint száz darabot értékesítettünk 2022-ben. Mivel új autókból az év nagyrészében hiány volt, felpörgött a használtautó eladásunk is. Több, mint hetven jármű talált új tulajdonosra nálunk. Egyedül a haszonjárművek területén volt némi visszaesés, ami a chiphiány és a járműellátottság problémái miatt alakult ki. Egy átlagos évben 100 felett szokott lenni a haszongépjármű eladásunk, ez most épphogy elérte a negyvenet – tudtuk meg Juhász Tibortól, a KB Autoteam Kft. ügyvezetőjétől.