Elfelejtett magyarok
Egy magára hagyott, elfelejtett, kaotikus és sokszor könyörtelen világ ez, ahol nemegyszer a túlélés a napi feladat, és ahol csaknem középkori állapotok közt vegetálnak az emberek – alig pár kilométerre a kényelmes, jólétben élő városi magyaroktól.
- Higgye el, ez olyan világ, ahová nem ér el sem a város, sem az állam. Mint a dzsungel, ahol nincs szervezettség, csak élet egyik napról a másikra, és küszködés a mindennapi fűtenivalóért, sokszor az ételért, meg minden olyanért, ami a városiaknak szinte készen megvan vagy adatik. Egy városi sosem fogja megérteni, mit jelent kilométereket menni a kenyérért, metsző szélben is betegen bekerekezni az orvosi ügyeletre, vagy tehetetlenül beletörődni, ahogy minden évben lelopják a gyümölcsöt a fáról…
Szavai nyomán ellenállhatatlanul érzem, milyen áthidalhatatlan a nem földrajzi, hanem kulturális távolság a „hivatalos Magyarország” és a külterületeken élők között.
Hazafele úton a kocsiban magamra maradok a rosszkedvemmel. Csaknem a szégyen kényelmetlen érzésével szemlélem magamon a jólét nyilvánvaló jeleit: a bőrcipőmet, a kocsit, amivel tíz perc alatt az ismert városi flaszterre viszem magam. Aztán pár perc múlva már egészen más dolgok foglalkoztatnak, nem a mellettünk élő magyarok nyomora.
Valószínűleg az egész Magyarország így feledkezik meg róluk.
(A teljes riport a Halasi Tükör heti számában olvasható.)
