„Ezt az épületet bármely nagyváros megirigyelné”
Gazdaság

„Ezt az épületet bármely nagyváros megirigyelné”

Egy zenés, kulturális rendezvény keretében adták át Mélykúton az új Művelődési-, Sport-, és Szabaidőközpontot. Az avatóünnepségen a helyi tehetségek mellett az operettszínház művészei is közönség elé álltak. Az eseményen jelen volt Nagy János miniszterelnöki irodát vezető államtitkár is.

Nagyszabású ünnepségnek adott otthon kedden délelőtt Mélykút központja, ahol átadták a Művelődési-, Sport-, és Szabaidőközpontot. A megjelenteket Somogyi Szilárd intézményvezető köszöntötte. Elmondta, milyen régóta dédelgetett álom volt a településen ez a beruházás.

Mélykút polgármestere azt emelte ki, milyen nagy jelentősége van ennek a grandiózus beruházásnak a város életében.

- Egy település életében vannak olyan jeles napok, amiket számon kell tartani, és amikre mindig emlékezni kell. Ez a nap Mélykút életében biztosan ilyen. Egy olyan korszerű épület megszületését ünnepeljük most, ami komplex módon ki tudja szolgálni az alkotó, szórakozni, sportolni, kikapcsolódni vágyó embereket. Nagysága alkalmassá teszi arra, hogy nemcsak a mélykúti közösséget, hanem az egész térséget szolgálja – mondta Kovács Tamás polgármester.

Bányai Gábor kormánybiztos, országgyűlési képviselő is kifejezte örömét, amiért sikerült megvalósítani ezt a kulturális- és sportkomplexumot.

- Ez a gyönyörű épület, ami itt áll, megállná a helyét bármelyik nagyvárosunkban. Mélykút kezd úgy kinézni, mint egy járásközpont. Kedves itt élők, az örömünk közös, hisz nagy munka volt ezt a projektet végigvinni. Egy kiváló sportcsarnok, egy modern moziterem is helyet kapott a komplexumban, kívánom, hogy töltsék meg élettel a következő években, évtizedekben!

Nagy János miniszterelnöki irodát vezető államtitkár is elismerően szólt a beruházás lebonyolításáról.

- 2019-ben megállapodás, 2022-ben alapkőletétel, 2023-ban bokrétaünnep, ma pedig átadás. Így kellene kinéznie minden projektnek, tisztelt hölgyeim és uraim! Itt vagyunk együtt és örülünk ennek a csodálatos, látványos, minden igényt kielégítő központnak, ami nem csak a helyieknek, hanem a környező falvak, városok lakóinak is sok-sok örömet fog okozni, remélhetőleg – mondta beszédében az államtitkár.

A beszédeket és az ünnepélyes szalagátvágást követően Bolvári János plébános megáldotta az intézmény épületét. A rendezvényen bemutatkozott a helyi énekkar és citerazenekar, de jelen voltak az Operettszínház művészei is, akik musical dalokkal szórakoztatták a publikum tagjait.

Az esemény végén minden jelenlévő megszemlélhette a központ különböző termeit, helyiségeit, csarnokait. Az előttünk álló hétvégén többnapos programsorozattal avatják fel a létesítményt. Lesz mozivetítés, musical előadás és kulisszák mögötti bejárás is.

További részletek a témával kapcsolatban, a Halas Televízió pénteken 19 órakor kezdődő Hírnapló című magazinjában.