Kínaiak építhetik a vasútunkat
Gazdaság

Kínaiak építhetik a vasútunkat

Elérhetőbb közelségbe került a kétvágányú vasúti pálya a magyar és a szerb főváros között, Kiskunhalas érintésével. A megvalósításban a kínai kormány segít.  

Hétfőn közös sajtótájékoztatón jelentette be a magyar, a kínai és a szerb miniszterelnök Bukarestben, hogy együttműködik a három ország a Budapest-Kiskunhalas-Belgrád vasútvonal korszerűsítésében. Az erről szóló szerződést alá is írta a három kormányfő.
 
A MÁV és a szerbiai vasutak vezérigazgatója májusban írt alá szándéknyilatkozatot arról, hogy kétvágányú, végig villamosított, óránként 160 kilométeres maximális sebességet lehetővé tevő vasúti pályát építenek ki Budapest és Belgrád között. A vonatok menetideje így a jelenlegi hét-nyolc óráról három óra alá csökken.

A Kiskunhalason is áthaladó vasútvonal korszerűsítésében való kínai részvétel komoly jelentőséggel bírhat a térség kereskedelmi és gazdasági kapcsolatainak előmozdításában. Kína vasúthálózata a második a világon, a gyorsvasutak tekintetében, pedig világelső: ezt a tapasztalatot tudja az ázsiai ország a térségben is hasznosítani.

Li Ko-csiang kínai miniszterelnök bejelentette, hogy munkacsoportot hoznak létre, hogy mielőbb elkezdődjön az együttműködés a vasúti áru- és személyszállítás felgyorsítása érdekében Szerbia és Magyarország között.
Kép, szöveg: Pozsgai Ákos