Kiskunsági Aranyforint
Gazdaság

Kiskunsági Aranyforint

Esély kínálkozik a Kiskunsági Aranyforint bevezetésére, amelyet Kiskunhalason, Kiskunmajsán és Kiskunfélegyházán fogadnának el fizetőeszközként. A halasi testület pénzügyi bizottsága keddi ülésén tárgyal a lehetőségről.

 
Lukács László országgyűlési képviselő már hónapok óta szorgalmazza gazdaságélénkítő célú helyi pénz bevezetését. Kiskunfélegyházán, Kiskunhmajsán már fórumokat is tartottak a témában, a testületek is foglalkoztak vele, a városunkban pedig a Rotary Klubban hangzott el előadás. Sopronban (Soproni Kékfrankos), Balaton környékén (Balatoni Korona), a Hajdúságban (Bocskai Korona) már létezik a helyi fizetőeszköz és nagy sikere is van a vendéglátók, kereskedők körében.
 
Most úgy tűnik, hogy a városháza is foglalkozik a témával. Fülöp Róbert alpolgármester a gazdasági bizottság keddi délutáni tanácskozására készített előterjesztést. Ebben a Kiskunsági Aranyforint esetleges bevezetését ismerteti. Az írásos anyagból kiderül, hogy a Kiskunhalason, Kiskunmajsán és Kiskunfélegyházán használatos fizetőeszköz kiadásához létrehoznák a Gyárfás István Alapítványt.
 
Ebben az elnöki tisztséget Félegyháza, míg az ügyvezető alelnöki posztot Halas kapná. A bizottság a téma megismerése után dönthet arról, hogy a decemberi képviselő-testületi ülés napirendjére is felveszik a Kiskunsági Aranyforint tervezett bevezetését.
Jáger Levente