Letették az alapkövet, 350 munkahely jön létre (galériával)
A térség történelmének legnagyobb beruházásának alapkövét tették le pénteken délelőtt Mélykút határában. A HUNENT Víziszárnyas Feldolgozó Zrt. mintegy 12,6 milliárd forint értékben épít egy üzemet, amely 350 embernek ad munkát. Az ünnepségen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta, hogy Magyarország teremti a legvonzób befektetési környezetet. A mélykúti beruházást pedig Európában egyedülállónak nevezte.
Augusztus közepe óta tartanak az előkészítő munkálatok Mélykút közelében, ahol 12,6 milliárd forintos beruházás keretében a HUNENT Vízíszárnyas Feldolgozó Zrt. új vágóhidat és feldolgozóüzemet épít. Az ünnepélyes alapköletétel pénteken délelőtt volt, ahová meghívták Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert is. A különleges alkalmon ott voltak a térség polgármesterei és vállalkozói is. - Az autóipar jelenti a magyar gazdaság gerincoszlopát, de a lelke a mezőgazdaság és az élelmiszeripar- hangsúlyozta. Elmondta azt is, hogy ez a beruházás egyedülálló egészt Európában, amelyet 4,4 milliárd forinttal támogatott az állam. Hitelt biztosított még a vállalkozásnak a Nemzetközi Beruházási Bank, amelynek ez volt az első ilyen szerepvállalása az országban.
Bányai Gábor Kiskunhalas és körzete országgyűlési képviselője elmondta, hogy 2012-ben volt az első gondolata a gyár megvalósításának. Az elmúlt évek kitartó munkájának meg is lett az eredménye. Emlékeztetett arra, hogy 2016. februárjában Orbán Viktor miniszterelnöknek is elmondhatta a beruházás tervét, amelynek támogatásáról egy héttel később megvolt a válasz. Hozzátette, 350 munkahelyet teremt most a vállalkozás, ebben a ciklusban eddig a választókerületben 5750 új álláshely jött létre. Elmondta azt is, hogy a beruházással nem került veszélybe a kiskunhalasi üzem.
Bolvári János kerületi esperes, érseki tanácsos szentelte meg az időkapszulát, amelyet aztán Szijjártó Péter miniszter, Bányai Gábor országgyűlési képviselő, Kiss István és Balogh Zoltán tulajdonos helyezett el az alapkőben. A kivitelezésben a halasi Merkbau Kft. és a Modinvest Kft. vesz részt. A 8,8 hektáros területen 18 300 négyzetmétert érint az építkezés, amelynek elő üteme jövő októberre készül el, míg a második fázis befejezési határideje 2019. vége lesz. (További részletek az esti híradóban és a szerdai Halasi Tükörben)