Megvan, mikor árvereznek
Gazdaság

Megvan, mikor árvereznek

Valószínűleg mostanra a földvásárlást fontolgató gazdák már kinézték, hogy mely területeket szeretnék megszerezni, és készülnek az árverésre. A Kormányhivatal most hozta nyilvánosságra, hogy a megyében mikor lesz a Magyar Állam tulajdonába és a Nemzeti Földalap vagyoni körébe tartozó, 3 hektár feletti kijelölt földterületek értékesítése.
Epreskert, Gyárfás: újabb útépítések
Gazdaság

Epreskert, Gyárfás: újabb útépítések

Két újabb halasi utca felújítására, burkolására nyílhat lehetőség a városháza és az ott élők összefogásából. Ha minden optimálisan halad, akkor jövőre az Epreskert utca teljes, míg a Gyárfás utca egy szakasza épülhet meg. Másfél évtizedes probléma oldódhat meg ezzel.
Máshol épülnek börtönök
Gazdaság

Máshol épülnek börtönök

Nagy volt az érdeklődés, Halas is jelentkezett rá. A szegedi úti volt orosz laktanya épületét ajánlotta a város. Mostanra kiderült, hogy a negyven jelentkező közül öt településen épülhet majd börtön.
Új szolgáltató – semmi változás
Gazdaság

Új szolgáltató – semmi változás

Talán sokan még nem tudják, de már az Első Nemzeti Közműszolgáltatóhoz tartozik a térség. Az aktuális gázszámlák borítékjában a csekk mellett található egy kísérőlevél, melyben azt közlik, hogy a GDF SUEZT, vagyis az eddigi szolgáltatót megvásárolta a magyar állam, a gázszolgáltatást pedig a FŐGÁZ látja el.
Nem kopogtat többé a vízmérő leolvasó!
Gazdaság

Nem kopogtat többé a vízmérő leolvasó!

Ugye ismerős, ön számára a helyzet amikor jön a vízmérő leolvasó? Otthon kell lenni, cetlikre kell írni a fogyasztási adatokat, nyitogatni kell a vízmérő aknát. Mostantól ezt elfelejtheti! A Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft. a folyamatos fejlesztés, az ügyfélközpontú szolgáltatás híve. Mindhárom üzemmérnökségi területén élők számára elérhetővé teszi a jeladós vízmérő leolvasást.
Naperőmű Halas határában
Gazdaság

Naperőmű Halas határában

Késett a megvalósítás, de a napokban megérkeztek az elemek, és tart a felszerelésük. Itt a Halasmédián mutatjuk meg az első fotókat a halasi naperőmű parkról.
(►) Már áll az új víztorony
Gazdaság

(►) Már áll az új víztorony

A térség ivóvízminőség-javító programjának leglátványosabb eleme zajlott kedden délután a kertvárosi iskola melletti sportpályánál, ahol több daru segítségével felállították az új 500 ezer literes, 43 méter magas víztornyot, amely a jövőben ellátja majd ivóvízzel Kiskunhalast.
Biztonságos főúton az országhatárig
Gazdaság

Biztonságos főúton az országhatárig

Tegnap átadták az 53-as főút kisszállási körforgalomtól a tompai határátkelőig tartó felújított szakaszát. A 3,7 milliárd forintból megerősített és kiszélesített útburkolaton biztonságosabbá vált az autósok és a nehéz-gépjárművek közlekedése. Az ünnepélyes átadáson Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy hamarosan befejeződik az 55-ös főút Szeged felé vezető szakaszának felújítása is.
Aszfaltozzák a Bajza utcát
Gazdaság

Aszfaltozzák a Bajza utcát

Ha minden jól halad és nem romlik nagyot az időjárás, akkor jövő hét végére teljesen elkészül a Bajza utca aszfaltozása és a burkolati jeleket is felfestik majd. Az aszfaltozást már elkezdték a szakemberek, ezért az arra közlekedőktől türelmet, figyelmet kérnek a kivitelezők.