Sok munkahelyet várnak tőle
Gazdaság

Sok munkahelyet várnak tőle

Már nem kell messzebbre utazni, Halasra várják tárgyalni a térség vállalkozóit. A városháza épületében megnyílt a pályázatokat segítő és koordináló Széchenyi Programiroda. Baja és Kecskemét után a megyében harmadikként, az országban negyvenedikként Halas kapta meg ezt a lehetőséget, noha más települések is szívesen fogadták volna.


A jövőben az eddigihez képest négyszer több támogatási forráslehetőség nyílik meg, főként a vállalkozások számára. Ettől a gazdaság élénkülését várják, és radikális változást a munkahelyteremtés terén. Ha a térség ügyesen kihasználja a lehetőséget, sok új munkahely létesülhet – erről a nyitó ünnepségen beszélt Bányai Gábor a megyei közgyűlés elnöke. Hozzáfűzte még, hogy ideológiamentesen, mindenki előtt nyitva áll majd az iroda ajtaja. Az iroda avatón Halas polgármestere, Gyovai István is örömmel üdvözölte az iroda nyitását és sok munkát kívánt a tanácsadóknak.

A Széchenyi Programiroda lényegében információs gyűjtőhely, egy fejlesztési központ, ahol a tanácsadók a vállalkozói, a civil élet és a közszféra képviselőinek nyújtanak segítséget. Az egész térségből fogadják az ügyfeleket. Kiemelt feladatuk a következő uniós ciklus pályázatainak előkészítése. Ehhez továbbra is gyűjtik az igényeket, így kérnek mindenkit, hogy minél előbb jelezze fejlesztési elképzeléseit.

A Széchenyi Programiroda díjmentes segítséget nyújt a pályázatokhoz. A halasi kirendeltségen a jövő héttől fogadják az ügyfeleket. Hétfőn, szerdán és pénteken van ügyfélfogadás, illetve előre egyeztetett időpontokban ezen kívül is állnak a pályázati lehetőségek iránt érdeklődők rendelkezésére.
 
Szöveg: Fehér Erika
Fotó: Jáger Levente