Ügyfélközpontú, digitalizált a megújult OTP fiók (galéria)
Gazdaság

Ügyfélközpontú, digitalizált a megújult OTP fiók (galéria)

Már hetek óta fogadja ügyfeleit az OTP Nyrt. megújult kiskunhalasi fiókja. Az ünnepélyes megnyitóra július 28-án került sor, a bank helyi és régiós vezetői, közéleti szereplők és a meghívott partnerek körében. Diszkrét elrendezést, korszerű felszereltséget és komfortos környezetet alakítottak ki az öt hónapig tartó felújítás során a megújult halasi bankfiókban.

Tegnap délután (csütörtökön) tartotta ünnepélyes átadóját az öt hónapig tartó felújítást követően az OTP Nyrt. Sétáló utcában található megújult helyi fiókja. A városközpontban elhelyezkedő átalakított és felújított bankfiók már hetek óta fogadja az ügyfeleit, de a hivatalos megnyitójára most került sor.

Lengyel Kiss Aliz, az OTP Nyrt. Kiskunhalasi Bankfiókjának fiókvezetője

Lengyel Kiss Aliz, az OTP Nyrt. Kiskunhalasi Bankfiókjának fiókvezetője fogadta az érkező vendégeket és a meghívott partnereket. A rendezvényen Windheim József, az OTP Nyrt. Dél-Alföldi Régiójának ügyvezető igazgatója köszöntötte először a megjelnteket, akik számára kitekintést adott az OTP kiterjedt nemzetközi hálózatáról, a bank fejlesztési irányairól, eredményeiről, kihívásairól és a helyi fiók átalakításának meggondolásairól.

Windheim József, az OTP Nyrt. Dél-Alföldi Régiójának ügyvezető igazgatója

A régiós vezető az OTP Nyrt.-t közép-európai multi cégként határozta meg, amely 11 országban – ötben piacvezetőként - 16,3 tized millió ügyfelet szolgál ki, 1700 fiók segítségével, 4900 bank automatán keresztül. Ez világméretben és európai vonatkozásban is jelentős nagyságrend. A társaság ennek megfelelően dolgozta ki vállalati stratégiáját. Ez a célkitűzéshalmaz három fő vonalat kapott a vállalat, az organikus fejlődést, a folyamatosan megújuló digitális alkalmazkodást és a fenntartható növekedési pályán tartást.

Windheim József, Lengyel Kiss Aliz és Bányai Gábor az átvágott dísszalaggal a kezükben

Windheim József, mint felvezetőjében említette, a kiterjedt hálózat és az adatok igazolják az organikus fejlődési pályát. A digitális alkalmazkodás jó példájának nevezte a közeli jövőben használatba kerülő szuper számítógéprendszer előnyeit, amely a mesterséges intelligenciát robotikán keresztül, magyar nyelven hozza be a pénzintézet mindennapjaiba. Mindezek a harmadik nagy célt, a társaság fenntartható növekedését szolgálják sok mással együtt.

Az OTP helyi munkatársainak csoportképe, Lengyel Kiss Aliz fiókvezetővel az előtérben

Az új halasi fiók kialakításánál az ügyvezető igazgató azt mondta, hogy a kor követelményeinek megfelelő felszereltséget kapott. Elrendezésében az egyes ügyfélfogadókat úgy rendezték el és be, hogy azok a diszkrét ügyintézést erősítsék. A munkatársaknak és az ügyfeleknek is kényelmes, stílusos környezetet alakítottak ki az új fiókban.

Az OTP helyi fiókjának bejárata a Sétáló utcáról nyílik

Az átadó rendezvényen részt vett és szólt a vendégekhez Bányai Gábor országgyűlési képviselő, kormánybiztos. Bányai Gábor örömének adott hangot, hogy az ügyfelek ilyen komfortos, korszerű bankfiókban intézhetik majd pénzügyeiket. Annak a reményének adott hangot, hogy a bank nemzetközi szinten hazánktól keletre és nyugatra is tovább erősíti pozícióit és gazdasági eredményességét. A kormánybiztos kifejezte azt a várakozását, hogy az emberi tényezőt és az ügyfélkezelést nem teljesen veszi át a mesterséges intelligenciát szimbolizáló robotika. A képviselő jó munkát, elégedett ügyfeleket kívánt az új fiók működtetéséhez.

Résztvevők a fogadáson pezsgős pohárral a kezükben

A köszöntő beszédek után Lengyel Kiss Aliz, az OTP Nyrt. Kiskunhalasi Fiókjának vezetője kérte meg Bányai Gábor és Windheim József urakat, hogy legyenek segítségére az ünnepélyes átadót jelképező OTP-s emblémákkal ellátott díszszalag átvágásában (címképen). A fiókvezető minden résztvevőnek megköszönte a megjelenést és pezsgős koccintásra, majd állófogadásra invitálta a vendégeket az ügyfélváróban kialakított alakalmi vendéglátóhelyen.

Kép-szöveg: Kovács Iván