Új asztalosüzemmel erősít a Merkbau Zrt.
Gazdaság

Új asztalosüzemmel erősít a Merkbau Zrt.

Átadták a MERKBAU Zrt. legújabb beruházását a több mint 2,5 milliárd forintból megépített épületasztalos és ács üzemet. A beruházáshoz közel 1 milliárd forintnyi kormányzati támogatást kapott a kiskunhalasi székhelyű, több mint 30 esztendős vállalkozás. A legújabb fejlesztés része egy épületasztalos-. és ácsüzem CNC vezérelt gépparkkal, egy logisztikai magas raktár, szemcseszóró és festékszóró kabin, valamint egy 8 tonnás daru beszerzése is.

Varga Mihály pénzügyminiszter és Marczinkó Zoltán helyettes államtitkár is eljött az új csarnok avatóünnepségére. Az új üzemcsarnokban Bányai Gábor kormánybiztos köszöntötte a megjelenteket. Az eseményen a város képviseletében részt vett Fülöp Róbert polgármester és Kuris István László alpolgármester.  Az országgyűlési képviselő szerint jó helyre érkezett a kormányzati támogatás.

- Ez a cég egyik ékköve a térségnek, hisz majdnem az egyik legnagyobb foglalkoztató a cég, a Top 100 megyei listán a 10 és a 20 közötti helyen szerepel. Látjuk, hogy a tevékenysége, a termelési kapacitása, az új ötletek, az innováció minden afelé mutatott, hogy a cég ott lesz a legjobbak között ezután is. Ez a cég nem feltétlen csak az állami támogatások felhasználásával tud előretörni. Mindig elmondom, mikor idejövök hozzátok, önökhöz, hogy ez a cég képes a magánpiacon is megélni, még abban a nehéz időszakban is, amiben most vagyunk, amikor az állami megrendelések egyébként erősen megfogyatkoztak.

Knáb János az igazgatótanács elnöke röviden összefoglalta az új csarnok létrehozásához vezető munkát. Mint mondta, tudatos, az önellátást segítő fejlesztések előzték meg ezt.

- Célunk a 2020-as Zrt.-vé alakulás után sem változott. Az építőiparnak számos szegmenséből szeretnénk több területet magunk is jó színvonalon művelni. Ebbe a sorba illeszkedik a több projektelemből álló beruházás, amit ma adunk át. A betonacélú üzemünket 24 méter hosszban darupályával és egy 5 tonnás daruval bővítettük. Az acélszerkezet-gyártó üzemünket szemcseszóró, illetve festőkabinnal fejlesztettük, illetve egy 8 tonna teherbírású daru segíti a továbbiakban a munkát. Jelen projekt keretében megvalósult egy magas raktár, mely a gyártóüzemeink, valamint az építőipari alaptevékenységhez napi szinten szükséges egyéb építőipari alap és segédanyagok, valamint késztermékek tárolására szolgál. A pályázat keretében szereztünk be néhány önjáró teleszkópos emelőgépet, a zsalukészletünket fejlesztettük, ezzel is segítve a generál kivitelezés üzletágunkat. A projekt legfontosabb eleme az itt látható épületasztalos és ácsüzem létrehozása. A Merkbau Zrt. Merkwood márkanévvel elindította a fa építészeti üzletágát. Az üzletág küldetése egy tömör fa paneles építési rendszer, CLT rendszer elterjesztése és szakértő szintű művelése, másrészt pedig az üzemi tevékenység hatékony működtetése. Az üzemi munka legfontosabb berendezése a CNC vezérlésű ácsipari megmunkáló központ. Ezzel szeretnénk felvenni a küzdelmet a munkaerőhiánnyal. Egy 120 négyzetméteres családi ház tetőszerkezetét eddig a helyszínen két-három ács 5-7 nap alatt szabta le, majd állította fel. A technológiának köszönhetően egy ember 7-8 óra alatt méretpontosan leszabja, és két ember egy-másfél nap alatt legószerűen állítja fel ugyanazt a tetőt. Szeretnénk a környezetünk ács vállalkozásai részére, a kereskedéseink részére gyors, hatékony és költségkímélő megoldást biztosítani, a kereskedő partnereinknél felmerülő igényeket is kiszolgálni.

Az épületasztalos-, és ácsüzem nettó területe 1238 m2 lett, melyhez tartozik még 715 m2 fedett szín, továbbá 22 m2 raktár, 29 m2 kazánház, valamint 191 m2 szociális és irodai blokk.

Az üzemben elkülönítve kerültek kialakításra a munkafolyamatok, s ennek megfelelően a csarnok déli felén korszerű általános asztalos ipari rész, az épület északi felén pedig a CNC vezérelt ácsipari megmunkáló központ és egy ragasztott fatartó gerendát gyártó gépsor került elhelyezésre

Varga Mihály pénzügyminiszter elismerően szólt a Merkbau tevékenységéről.

- Tizenöt telephely országos szinten több mint 400 embernek adnak munkát, és a most nyújtott támogatás lehetővé tette, hogy itt egy új ácsüzemmel, magas raktárral, acélszerkezet gyártó üzemmel és reményeink szerint új napelemparkkal is bővüljön majd az energiahatékonyság érdekében a cég portfóliója. Szükség van erre. Bács-kiskun megye nagyon sokat lépett előre az elmúlt időszakban, de még mindig, ha összehasonlítom a munkanélküliséget, egy picit fölötte van az országos átlagnak, nem sokkal, de még fölötte, tehát szükség van arra, hogy a jövőben is ilyen beruházások és fejlesztések történjenek, ilyenek valósuljanak meg. Reményeink szerint ez a mai átadó ünnepség csak egy apró kis pont lesz a cég történetében. Ez a 30 éves történet folytatódik tovább, és néhány év múlva majd úgy tekintenek vissza rá, mint ami szintén tudta erősíteni ennek a cégnek a kilátásait, értékesítését, működését, árbevételét.

Az ünnepélyes átadón a projekt kivitelezésében résztvevő munkatársai jelképesen megkapták az üzem kulcsát, majd a jelen lévő vendégekkel közösen megszemlélték az új üzemcsarnokot és a benne lévő gépeket.