Városközpont megújítás halasi kivitelezőkkel

Helyi cégek alakíthatják át Halas központját. Várhatóan napokon belül kihirdetik a közbeszerzési bizottság döntését – hangzott el a városvezetői sajtótájékoztatón. A Modinvest a Merkbauval karöltve nyerte meg a közbeszerzést.

 
Amint hivatalossá válik az eredmény, megkötik a kivitelezői szerződést, és ha az időjárás engedi, március második felében elindulhat a városközpont felújítás. A nagyszabású felújítást még idén be kell fejezni. Szeptemberben a szüreti fesztivált már a megszépült főtéren szeretnék megrendezni.

900 milliós beruházás keretében újul meg Halas központja, emiatt némileg a közlekedés is megváltozik. Elkészül a régóta várt kerékpárút, így szabályosan is át lehet majd tekerni a központon, míg most többen a téren a gyalogosok között szlalomoznak. Többek között megújulnak a burkolatok és a Városháza, valamint a piaccsarnok épülete, illetve pár látványelem is beépítésre kerül, például egy csobogó és egy pávás motívum a burkolatba.

Fehér Erika