
(►) Jelmezes télűzés Balotaszálláson
A falu apraja-nagyja jelmezt húzott, hogy aztán közösen vonuljanak végig Balotaszállás utcáin. A kezdeményezés helyi fiatalok ötlete nyomán valósult meg. A sikert látva, a település polgármestere elmondta, mindenképpen folytatni szeretnék a rendezvényt.
Első alkalommal rendeztek jelmezes télűző programot Balotaszálláson. Szombaton délután helyi fiatalok egy csoportja, a polgármesteri hivatal előtt gyülekezve, jelmezekbe bújva invitálta az embereket egy kis hétvégi, könnyed kikapcsolódásra.

- Egyetlen fontos célja volt annak, hogy megszerveztük mai programunkat. A koronavírus miatti bezártság sokak kedvét elvette attól, hogy közösségbe járjanak, másokkal töltsék el szabadidejüket. Ebből az állapotból szerettük volna kizökkenteni a balotaiakat azzal, hogy egy kis mókázásra invitáljuk őket – árulta el Fekete Fanni, az egyik szervező.

- Az első és legfontosabb az volt, hogy minden felvonuló színes, minél viccesebb öltözékben tudjon megjelenni. Ehhez kaptunk segítségképpen ruhákat, amiket mindenki kiegészített otthon talált apróságokkal. Én zöld dolgokat választottam, ezzel szimbolizálva a természetet és a közelgő tavaszt – tudtuk meg Lehőcz Adrienn szervezőtől.

A felvonulók szinte az egész falut bejárták. Énekeltek, táncoltak, így hívogatván az embereket a rendezvény fő helyszínére, az iskola és a templom közötti szabad területre. A település polgármestere örömmel fogadta a szervezők kezdeményezését.

- Korábban nem volt még ilyen télűző program településünkön, most először szerveződött ilyen Balotaszálláson. Amit külön ki kell emelnem, hogy a falu legfiatalabb tagjai szervezték meg, mi pedig segítettük a rendezvényt, amiben csak tudtuk. Nagyon várjuk már, hogy vége legyen a zord télnek, s azt gondolom, leginkább egy ilyen közös ünnepléssel érdemes elbúcsúztatni ezt az évszakot - nyilatkozta Huszta István.
A menet beérkezését követően minden jelenlévő cetlire írhatta azokat a rossz dolgokat, sérelmeket, amiktől meg szerettek volna szabadulni. A papírokat a kiszebáb kötényébe tették, majd meggyújtották a máglyát, ezzel szimbolizálván a tél elűzését. A leglelkesebbek még táncra is perdültek a tűz körül.

Természetesen a forró italok és a finomabbnál finomabb falatok sem hiányozhattak a kínálatból. Tea, forralt bor, pálinka, farsangi fánk, valamint zsíros kenyér várt az éhes télűzőkre.

Az est zárásaként a Balotaszállási Citerazenekar állt közönség elé Oláh György vezetésével. A csapat több dalcsokorral is készült, majd pedig örömmel teljesítették a nótáskedvű balotai közönség minden dalkérését.
További részletek a Halas Televízió híradójában, valamint a Halasi Tükör március 9-i lapszámában.