
Magyar érdemkeresztet vehetett át Ormosné Bodrogi Viola, és Kis Péter
Augusztus huszadika, nemzeti ünnepünk kapcsán elismerések átadására került sor. A központi rendezvénynek több kiskunhalasi érintettje is volt. Mint megtudtuk, Ormosné Bodrogi Viola, a Központi Református Általános Iskola igazgatóhelyettese a Magyar Ezüst Érdemkereszt Polgári Tagozatát; míg Kis Péter címzetes főtörzszászlós a Magyar Bronz Érdemkereszt Katonai Tagozatát vehette át.
Az államalapítás és az Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából több szaktárcánál is kitüntették a legelhivatottabb szakembereket. Nekünk, halasiaknak örömteli hír, hogy több városbéli szakember munkáját is elismerést magas rangú állami kitüntetésekkel. A Belügyminisztérium dísztermében rendezett ünnepségen, több évtizedes példamutató szakmai munkája elismeréseként Ormosné Bodrogi Viola, a Központi Református Általános Iskola igazgatóhelyettese a Magyar Ezüst Érdemkereszt Polgári Tagozatát vehette át. A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság nyomozója, Kis Péter címzetes főtörzszászlós a Magyar Bronz Érdemkereszt Katonai Tagozatát kapta meg a rendőrség állományában több mint három évtizeden keresztül végzett magas szintű szolgálati tevékenysége elismeréseként.