(►) Kikapcsolódás a Csetényi Élményparkban
Közélet

(►) Kikapcsolódás a Csetényi Élményparkban

Január másodikától újra fogadja a látogatókat a halasi Csetényi Élménypark. Az év első hetében sokan ki is használták ezt a lehetőséget. Vannak, akik játszani, vannak, akik sétálni érkeznek, de van érdeklődés az épületek különböző rendezvényekre alkalmas termei iránt is.

A park sétálójeggyel látogatható és naponta délelőtt 9-től délután 5 óráig tart nyitva. A parkban kutyákat is lehet sétáltatni, de kizárólag pórázon. E mellett újra kinyitott a városháza főbejárata mellett található turisztikai iroda is, illetve telefonos bejelentkezést követően látogatható a szélmalom is – kaptuk a tájékoztatást Vincze Bálinttól a Halasi Városmenedzser Kft. ügyvezető igazgatójától és Kocsisné Varga Zsuzsanna üzemeltetési igazgatótól.

A Csetényi Élménypark lesz a helyszíne a 6. Családi Farsangi Futásnak is. Az eseményre majd február 11-én kerül sor, de addig is lehet edzeni, készülni a 4 kilométeres táv teljesítésére és lesz idő a jelmezek elkészítésére, beszerzésére is, hiszen vidám farsangi öltözékben ajánlott a megjelenés. A programban a közös bemelegítés és a futás mellett fánksütés is szerepel. A farsangi futás résztvevőit várják majd a kisült fánkokkal.

Fotó: Csetényi élménypark facebook oldala