
(►) Motorra pattantak, elűzték a telet
Huszadik alkalommal várták a halasi és környékbeli motorosokat egy télűző felvonulásra. Szombaton délben ismét sokan pattantak kétkerekű járműre, hogy a hosszú, hideg, téli hónapokat maguk mögött hagyva, megkezdjék az idei motoros szezont.
A motorosokból és érdeklődőkből álló tömeg már szombaton délelőtt elkezdett gyülekezni a város határában lévő motoros szalonnál. A szervezők legnagyobb örömére, idén is sokan elfogadták a meghívást.

- A motorosok számára a téli hónapok jelentik az év legnehezebb időszakát. Ilyenkor, közösen szeretnénk megünnepelni azt, hogy végre ismét motorra ülhetünk és útnak indulhatunk. Ez a huszadik alkalom, amit megszerveztünk. Annak idején egy kis, halasi baráti társasággal indítottuk útjára ezt a rendezvényt, aztán fokozatosan egyre többen jöttek. Volt, hogy több százan tettük meg a télűző körünket. Azt gondolom, most sem lehet okunk a panaszra, ha megnézzük, mennyien jöttek el – nyilatkozta Flaisz Róbert főszervező.

A lelkes csapat pontban délben indult útnak. Elmotoroztak Tázlárig, majd az Olajosok útján visszatértek a motoros szalonhoz.
A rendezvényen Benedek Róbert vállalta magára a konferanszié feladatait. Véleménye szerint az ilyen programok még közelebb hozzák egymáshoz az embereket.

- A régióban minden évben ez az első össznépi motorosbuli. Nagyon várjuk, hiszen a téli hónapokban szinte nem is találkozunk. Ilyenkor régi barátokként köszöntjük egymást és átbeszéljük, ki hová szeretne eljutni abban az évben motorostársaival. Ez a program mindig remekül megmutatja, milyen nagy az összetartás közöttünk – fejtette ki Benedek Róbert.

Az urak mellett egyre több hölgy is szeret kilátogatni az ilyen találkozókra. Mint mondják, semmihez sem hasonlítható az érzés, amikor motoron ülhetnek.

- Ha motorozásról van szó, akkor bármikor és bárhol útra kelünk. Ez a lényeg számunkra. Reméljük, hogy most már megérkezik a tavasz, mi most mindent megteszünk annak érdekében, hogy elűzzük a telet. Egyelőre még utas vagyok a motoron, de készülök már nagyon arra, hogy végre én is felpattanhassak a saját motorom nyergébe – árulta el Váczi Gyöngyi.

A nap egyik legjobban várt része a kiszebáb meggyújtása volt. Stílusosan, benzinnel locsolták meg a szervezők a telet szimbolizáló szalmabábut. Minden jelenlévő abban bízik, hogy a lángok messzire űzték a zord telet, s most már megkezdődhet az igazi motoros szezon.

Finom falatokból sem volt hiány. A hagyományoknak megfelelően zsíros kenyér és forró tea volt a menü, amit örömmel fogyasztottak el a fáradt motorosok.

További részletek a Halas Televízió hétfőn 19 órakor kezdődő Híradójában, valamint a Halasi Tükör hetilap március 9-én megjelenő számában.