A bevándorlók ellen tüntetett a Jobbik
Közélet

A bevándorlók ellen tüntetett a Jobbik

A városban élő cigányság problémájához hasonlította az egyre erősödő migrációt Patocskai Tamás, a Jobbik halasi önkormányzati képviselője, a párt tegnap esti demonstrációján. A Jobbik „Magyarország a magyaroké” című tüntetés sorozatának halasi demonstrációján, a Kiskunhalason épülő menekülttábor ellen tiltakoztak. Mintegy százan gyűltek össze Kiskunhalas főterén, ahonnan a demonstráció résztvevői a vasútállomáshoz mentek át, ahol további beszédekkel folytatódott a tiltakozó tüntetés.

 

 

 

Patocskai Tamás szerint van elég baja Kiskunhalasnak az ide érkező migránsok nélkül is. Példaként említette a helyi cigányságot, akiket szerinte még nem sikerült integrálni, de még nekik is több esélyük van arra, hogy egyszer majd beilleszkednek a társadalmunkba, hiszen ők legalább keresztények – mondta a jobbikos politikus. Patocskai úgy véli, a kormány által alkalmazott eszközök nem alkalmasak „az áradat megállítására.” Olyan kerítés kell, amely valóban megállt parancsol az iratok nélkül, a zöld határon érkezőknek – szögezte le.


Hangsúlyozta: nem azt mondjuk, hogy aki bizonyíthatóan menekült, annak nem segítünk. A keresztényi szeretet arra kötelez, hogy róluk gondoskodjunk. Emlékeztetett: először csak néhány ezer balkáni bevándorlóról volt szó, később naponta százak, majd ezrek érkeztek. Ha így marad, szinte biztos, hogy milliók fognak jönni és befogadó állomássá válik az egész ország – mutatott rá.
Halasmédia Online