
Közélet
A halasi csatára emlékeznek
1703. október 5-én, Kiskunhalason zajlott le egy nagyon komoly, véres és nagy jelentőségű csata, a Rákóczi szabadságharc első évében. A harcok központja a mai vasúti felüljárótól északra, a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum volt kollégiumának helyén volt, ahol néhány éve ezen a helyen egy emléktáblát helyeztek el, valamint egy fát ültettek el. Az iskola október 5-én, kedden 11 órakor tart ennek kapcsán kulturális műsort a helyszínen.
A csata 200. évfordulóján az úri kaszinóban a megemlékezésen elhatározták, hogy a csata emlékére egy szobrot emeljen a város, amit egy év múlva avattak a mostani helyén Búsuló kuruc néven. A szobor előtti kriptában helyezték el az elhunyt 234 kuruc földi maradványait.
A Szilády Áron Református Gimnázium október 5-én, délután 5 órakor tart megemlékezést a szobornál. Beszédet mond Dr. Téglás Péter. Mindkét programra várják a megemlékezőket a szervezők.
