Átadták az idei Katona István-emlékdíjakat
Közélet

Átadták az idei Katona István-emlékdíjakat

A volt Kiskunhalasi Állami Gazdaság egykori igazgatója emlékére, a Magyar Borok Háza Alapítvány által létrehozott díjat, minden évben Katona István születésnapján adják át, azoknak, akik munkásságuk során a magyar szőlő-bor ágazat jelentékenyen segítették. A 2013. évi díjak átadására idén is ezen a napon került sor, Katona István özvegye Klára asszony és leánya részvételével ezúttal a balotaszállási Nádas pincében.

A díjátadó ünnepséget megelőzően a kecskeméti köztemetőben, Katona István síremlékénél helyezték el a megemlékezés virágait az ünnepség résztvevői. A megemlékezésen a Kunsági Borvidék hegyközségeinek, a halasi és a kecskeméti borrendek tagjain kívül részt vettek más borvidékek képviselői is.

A 2013. évi díjazottak: Dr. Sümegi József, a Hosszúhegyi Állami Gazdaság volt vezérigazgatója, a Keller Kft. alapítója és Dr. Kiss László, a kertészeti tudományok doktora, a Törley Zrt. felügyelő bizottságának tagja, a Henkell-Söhnlein német pezsgőóriás által megvásárolt Hungarovin volt elnök-vezérigazgatója.

Kép-szöveg: Pozsgai Ákos

{phocagallery view=category|categoryid=990|limitstart=0|limitcount=0}