Életműdíjas pedagógus
Illésné Liska Teréz negyven évet töltött a szakképzésben. Húsz évig a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskolában, 18 évet a II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskolában Kiskunhalason tanított, az utolsó két évet pedig a VSZC Petzelt József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolában Szentendrén. Elmondható, hogy kitartó típus. A közelmúltban életműdíjas lett.
- Mi szólt amellett, hogy évtizedeket töltött a pedagóguspályán?
- Kisgyermekkorom óta tanár szerettem volna lenni. Ebben meghatározó szerepe volt tanító édesapámnak is, aki nagyon sokat idézgette az ő régi képzős jelmondatukat: „Embert nevelni, Istent szolgálni legszentebb kötelesség.” Ezen a pályán több dolog tartott. A régi „Keróban” olyan kollektíva alakult ki, ahol jó volt együtt dolgozni. Ugyanez mondható el mindkét további tantestületről is. A jó, alkotó közösségnek nagyon komoly megtartó ereje van. Emellett pedig viszonylag gyorsan sikerült országos szakmai versenyeken eredményeket elérni diákjainkkal mindegyik iskolában (SZKTV, OSZTV, Junior Achivement versenyek). Ami azonnal visszaigazolja a közös munka helyességét. Komoly megtartó ereje volt a pályám során még a tanítványokkal, sokszor a szüleikkel is kialakult nagyon jó emberi kapcsolatnak.
- A közelmúltban életműdíjat ítélt oda Önnek a szakma. Mit emeltek ki a méltatásában?
- Idézet a méltatásból: „Első két munkahelyén 20, majd 18 évet szolgálta az ifjúságot. Az utolsó két évében a „nagymama szolgálata” új helyre szólította messze szülővárosától. Ott is azonnal vezetői feladatokra kérték fel. Vállalta és ebben is helytállt. Négy diploma, negyven év szolgálat. Lelkiismerettel is sikerrel végzett napi munkája mellett szerepet vállalt a szakmai közéletben és számos versenyen kiváló eredménnyel szerepeltek tanítványai.”
A bővebb interjút a Halasi Tükör hetilap december 2-i számában olvashatják.
Fotók: Illés Zsuzsa
