
Elkészült a tekós sportcentrum
A tervezett időpontban, december végén a kivitelező befejezte a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium Majsai úti területén lévő sportcentrum építését. Jelenleg már csak apróbb belső mozzanatok zajlanak, hamarosan pedig a diákok elképzelése nyomán be is rendezik a kisebb-nagyobb helyiségeket.
Téglás László igazgató kérdésünkre elmondta, a mindennapok során nagyban segíti majd a testnevelésórákat az új létesítmény.
- Az iskolánk főépületénél lévő sportcsarnok méretei már nem elegendők arra, hogy minden osztály elférjen benne a mindennapos testnevelésórák keretében. Mostantól ez a probléma is megoldódik, hisz itt új lehetőségek nyílnak meg diákjaink számára. Ami pedig a legnagyobb pozitívum az egészben, hogy olyan sportágakat is ki lehet majd itt próbálni, amire más iskolában nincs lehetőség. Bowling és fallabda pálya is helyet kapott a sportcentrumban, e mellett pedig diákjaink fantáziájára szeretnénk bízni, hogy melyik teremben milyen gépek kapjanak helyet – osztotta meg a részleteket az intézményvezető.

Bár az utolsó simítások még ezekben a napokban zajlanak, a fiatalok már bőszen tervezgetik, hogy ha birtokba vehetik az épületet, milyen sportágakat próbálnak majd ki.

- A városban eddig egy helyen lehetett fallabdázni. Elég szuper, hogy ehhez nekünk ezentúl nem kell elmennünk máshová, akár tesióra keretében is fallabdázhatunk itt. Ha rajtam múlna, biztosan lenne jógaterem és fitnesz vagy éppen TRX szoba is. Már alig várom, hogy elkészüljön minden és kipróbálhassuk – fejezte ki örömét Ádám Viktória, diák.