Forráslehetőség halasi civileknek
Közélet

Forráslehetőség halasi civileknek

Kiskunhalas Város Önkormányzata pályázatot hirdet a kultúra, a sport, a hagyományok ápolása, a lakosság művelődése, a környezet védelme céljából megrendezendő események, programok, rendezvények támogatására. A részleteket az alábbiakban olvashatják.

Pályázatot nyújthat be az a civil és sportszervezet, amely kiskunhalasi székhelyű, telephelyű, vagy nyilatkozik, hogy a támogatást Kiskunhalason működő szervezeti egysége veszi igénybe.

Kiskunhalason a támogatási célok megvalósításához (a továbbiakban: megvalósítási cél) kéri a támogatást, vagy kiskunhalasi lakosok vagy szervezet javára, illetve érdekében megvalósuló programhoz kéri a támogatást.

Kizárólag olyan szervezet nyújthat be támogatási igényt, aki a 2020. évről szóló számviteli beszámolóját az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV törvényben rögzített szabályok szerint 2021. május 31. napjáig letétbe helyezte az Országos Bírósági Hivatalnál.

A felosztható keretösszeg: 3.000.000 forint, amelynek fedezetét Kiskunhalas Város Képviselő-testületének Kiskunhalas Város Önkormányzata 2022. évi költségvetéséről szóló rendelete biztosítja.
A további részletekhez kattintson ide!