Huszárjaink őrizték az újbor ünnepét Nemesnádudvaron
Közélet

Huszárjaink őrizték az újbor ünnepét Nemesnádudvaron

Szeptember 26–28. között immár 38. alkalommal rendezték meg Nemesnádudvaron a hagyományos Szent Mihály-napi Újbor Ünnepét. A háromnapos rendezvény idén is sokszínű programkínálattal várta a vendégeket: könnyű- és népzenei koncertek, néptáncbemutatók, színházi előadás, filmvetítés, gyermekprogramok, valamint borkóstolók színesítették a fesztivált. Ehhez csatlakozott szombaton a Kiskunhalasi Lovasbandérium 10 fős küldöttsége.

A szombati nap egyik különleges eseménye volt, hogy a Kiskunhalasi Lovasbandérium is becsatlakozott a Szent Mihály-napi Újbor Ünnepének menetéhez. A hét lóval és huszáregyenruhában felvonuló csapat az ünnepi programokon díszelgett, nagy elismerést aratva a közönség körében.

A bandérium Nemesnádudvar polgármesterének, Torma Szabolcsnak a meghívására vett részt a borünnepen. Rózsahegyi Róbert, a lovasbandérium vezetője közösségi oldalán fényképekkel illusztrált környezetben köszönte meg a lehetőséget, hogy részt vehettek a 38. Szent Mihály-napi Újbor Ünnepén.

Köszönjük a meghívást, Nemesnádudvar! Szeretet és tisztelet övezte a bandérium tagjait, az ünnep alatt remek borokkal és finom ételekkel kínáltak bennünket. Nagyon sokat kaptunk tőletek, és reméljük, egy picit mi is hozzá tudtunk tenni a rendezvényhez – fogalmazott a huszárparancsnok. Rózsahegyi Róbert hozzátette: – Ahány pince, annyi történet, és ahogy a finom borokkal a poharunkat, a helyi történetekkel a szívünket töltöttétek meg.

A Kiskunhalasi Lovasbandérium csapatának tagjai a hétvégén: Kovács Tibor, Jojo Horváth, Ferenc Barna, Renáta Hollósi, Diána Hajdú, Kószó Szófia, Emese Nagy, Zsófia Szőke, Nagy Győry Rebeka és a parancsnok Rózsahegyi Róbert voltak. Az esemény méltóképpen erősítette Nemesnádudvar hírnevét, ahol a bor és a hagyomány évről évre kéz a kézben jár, miközben a halasi huszárokat is szívükbe zárta a szépszámú közönség.

Képek: Kiskunhalasi Lovasbandérium SE