Közélet
Kamera rögzíti a szemetelőket a parkolóban
Többször szerepelt már híreinkben az 53-as út melletti egyik parkolóban gyakran felgyülemlő hulladékhalmaz, amely vélhetően az átmenő forgalom résztvevőitől származik. A Kiskunhalas és Balotaszállás közötti megállóban és autós pihenőben Kuris István László alpolgármester kezdeményezésére a Magyar Közút Nonprofit Zrt. térfigyelő kamerát helyezett el. A jövőben a kamera rögzíti az ott szemetelőket. A felvételek alapul szolgálhatnak majd az eljáráshoz.
Szerkesztőségünk többször foglalkozott a témával lakossági bejelentésre az elmúlt hónapokban. A helyszínen nyilatkozott az üggyel kapcsolatban Kuris István László alpolgármester, aki írásban kérte korábban a közútkezelőt megelőző lépésekre. A kezdeményezés megoldást eredményezett. A végeredmény egy térfigyelő kamera elhelyezése lett a parkolóban.
A Halasmédia megtudta, hogy hasonló a helyzet egy Pirtó (Patkó tó) közelében lévő parkolóban is, ahol szintén kamerát helyeztek el. A videós képrögzítésre jól láthatóan tábla figyelmeztet. A témával kapcsolatban bővebben ma este, a Halas TV 19 órakor kezdődő híradójában láthatnak tudósítást olvasóink, nézőink!
Címkép: Bakos László