Késő estig kísérleteztek a Kutatók éjszakáján a Sziládyban
Közélet

Késő estig kísérleteztek a Kutatók éjszakáján a Sziládyban

Minden terem tartogatott valamilyen érdekes feladatot, különleges kísérletet a látogatók számára. Kiskunhalason idén is a Szilády Áron Református Gimnáziumban rendezték meg a kutatók éjszakáját. Az intézményben 29 helyszínen várták a tudományok iránt érdeklődőket.

Késő estig tartottak a kísérletek, az érdekesebbnél érdekesebb feladatok. Kiskunhalason, mint ahogy már sok éve idén is a Szilády Áron Református Gimnáziumban rendezték meg a kutatók éjszakáját.

A kutatók éjszakájára érkező gyerekek, de a felnőttek is élményekben gazdag órákat tölthettek el a gimnáziumban. Sokan, amit csak lehetett kipróbáltak.

Sokféle fizikai, kémiai kísérletet is szerepelt az est kínálatában. A cél az volt,  hogy a tudományt játékos, élményszerű formában közelebb vigyék a fiatalokhoz 

A gimnáziumban idén minden eddiginél több helyszínen várták a látogatókat és igen széles volt a kínálat, hiszen a kémia, a fizika és a biológiai mellett az angol, német nyelvterületek és az Erasmus program is bemutatkozott, sőt még a testnevelés is.

Sok kísérletet maguk a gimnázium diákjai mutattak be és magyaráztak el a látogatóknak – sorolta Szabó Ferenc a KRK Szilády Áron Gimnázium igazgatója és Gavlikné Kis Anita igazgatóhelyettes, kémia, fizika tanár. A Kutatók éjszakáján a mentők és a rendőrség is jelen voltak és feladatokkal, hasznos tanácsokkal várták az érdeklődőket.