
Közélet
Sikeres volt Rajki Laci állateledel-gyűjtő akciója
Pénteken ért véget az állateledel-gyűjtő akció a Kiskunhalasi Bibó István Gimnáziumban, amelynek kezdeményezője a hetedikes Rajki László. Az intézménybe várták a felajánlásokat, amelyet aztán a Kiskunhalasi Kutyamentő Egyesületnek adtak át.
A Bibó István Gimnázium hetedikes diákja kezdeményezésére állateledel-gyűjtési akció indult az intézményben néhány nappal ezelőtt. A kitaláló Rajki László nagyon szereti a négylábúakat, éppen ezért gondolta úgy, hogy a maga módján segít. Az intézménybe várták október 3-ig a felajánlásokat.A felhívás eredményesnek bizonyult; volt, aki száraz tápot, konzervet; volt, aki alutasakos ételt vagy jutalomfalatot, kekszet hozott. A cicáknak és kutyáknak szánt eleséget pénteken adták át a Kiskunhalasi Kutyamentő Alapítványnak. A közel 300 kilónyi adományt Nemes Lívia egyesületi elnök vette át, és mondott köszönetet mindazoknak, akik részt vettek az akcióban.

